A szerdai összecsapást követően valamivel többen látogattak ki a Sepsi Arénába, mintegy kétezer szurkoló buzdította a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC gárdáját az Aradi FCC Baschet ellen a női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjének csütörtöki felvonásán.
A kezdő sípszókor sérülés miatt hiányzott Jones a háromszékiek keretéből. Talán ez zavarhatta a többieket, nem találta játékát a házigazda. potyogtak a kosarak mindkét részről, a vendégek a pihenőig mindvégig ott voltak a címvédő sarkában, akik csupán egy ponttal vezettek a két negyedet követően (39–38).
A pihenő jó tanácsadó volt, Zoran Mikes rendet tett tanítványai fejében, egyben módosította a védekezést. A sokkal agresszívebb defenzívát nem igazán viselte jól az aradi együttes.
A harmadik felvonást 25–13-ra nyerte a Sepsi-SIC, ez volt a meccs kulcsa.
Az utolsó negyedben már csak előnye megtartására összpontosított a zöld-fehér csapat. Riadalmat Fraser sérülése keltette.
Összességében megérdemelten nyert, így 2–0 összesítésben a döntő állása. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc Aradon folytatódik jövő kedden 19 órától.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!