Hirdetés

Javított Aradon a Sepsi-SIC, hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást

Az elejétől kezdve uralta a meccset a Sepsi-SIC. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Ugyan nem dobott sok pontot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, de győzni tudott az Aradi FCC Baschet otthonában, így összesítésben 1:1-re állnak a felek a női kosárlabda-bajnokság rájátszásának elődöntőjében.

2024. április 04., 21:27

Nagy meglepetésre hazai közönsége előtt kikapott a háromszéki gárda az első találkozón, így győzelmi kényszerbe került Aradon. Ahogyan az várható volt, magabiztosan kezdett Zoran Mikes együttese a csütörtök esti meccsen, az elején rögtön egy 8–0-val indított, a negyed végére pedig kilenc egységnyi előnye volt (13–22).

A második felvonás szintén remekült alakult a zöld-fehéreknek, annak ellenére, hogy csak 13 pontot dobott, hiszen ellenfele csupán 9-ig jutott, így tizenháromra dagadt a Sepsi-SIC előnye.

Hirdetés

A szünet után fokozatot váltott a hazai együttes, ez pedig némiképp meglepte a vendégeket, olyannyira, hogy egyenlítés közeli helyzetbe került az aradi alakulat, a felek 41–46-os állásról várhatták az utolsó tíz percet.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A hajrában ismét összeszedte magát a háromszéki csapat, nem engedte öt pontnál közelebb az ellenlábasát, a legvégén pedig még kétszer dobott a palánkba, ezzel tizenegyre növelve előnyét és 55–66-ra győzni tudott.

Ezzel a Sepsi-SIC egyenlített az Aradi FCC Baschet ellen az egyik fél két győzeleméig tartó párharcban, a döntés a harmadik összecsapáson dől el, április 9-én Sepsiszentgyörgyön.

Női kosárlabda-bajnokság, rájátszás, elődöntő:

Aradi FCC Baschet–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 55–66 (13–22, 9–13, 19–11, 14–20).
A vendégek pontszerzői: Dumitrescu, Gereben, Nyström 3, Mikes, Hristova 20, Armanu 8, Cătinean 7, Belegante, Jankovic 16, Range 5, Toma, Pasic 7.
Összesítésben: 1:1-re állnak a felek.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!