Hirdetés

Javában zajlik a keret átalakítása a sepsiszentgyörgyi kosárcsapatnál

Javában átalakul a Sepsi-SIC kerete a következő idényre
Fotó: Tuchiluș Alex

2024. május 26., 11:29

Átalakul a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC kerete a következő szezonra. A háromszéki kosárlabdaklub több távozóról és érkezőről is beszámolt már, viszont még bőven várhatók módosítások – tudtuk mega szakosztály vezetőjétől.

2024. május 26., 11:29

Hosszú évek után először fordult elő, hogy a háromszékieket letaszították a trónról, ezúttal a Konstancai CSM dominált az előző kiírásban. A zöld-fehérek a bajnokságban még a döntőbe sem jutottak be, csak bronzérmet szereztek, és a kupában sem értek fel a csúcsra. Ennek is köszönhető, hogy javában átalakítják a Sepsi-SIC keretét, eddig két távozót és két érkezőt jelentettek be, viszont itt még nem állnak le.

Kapcsolódó

Hirdetés

Mindössze egy szezont követően elhagyja az együttest a svéd Ellen Nyström, aki a spanyol Casademont Zaragoza klubnál folytatja pályafutását. Szintén távozik Courtney Range, az amerikai sportolóval nem hosszabbítanak szerződést.

Ugyanakkor bejelentették Alexandra Ghiță érkezését, aki az Aradi FCC Baschet csapatát erősítette az előző idényben és egészen a döntőig menetelt vele. Az előző kiírásban 21 mérkőzésen kapott szerepet, de nyártól már a zöld-fehérek színeiben játszik majd.

Tavaly decemberben mutatkozott be a Sepsi-SIC-nél Katy Armanu, aki a következő szezonra is marad a háromszéki együttesnél.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy olyan játékosokat találjunk, akik beleillenek a csapat elképzeléseibe és azonosulni tudnak azzal az értékrenddel, amit képvisel a Sepsi-SIC. Folytatunk tárgyalásokat, szeretnénk még több helyen erősíteni”

– nyilatkozta a Székely Sportnak Pásztori István, a Sepsi-SIC kosárlabda szakosztályának vezetője.

A szakmai stábban nem várhatók módosítások •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A szakmai stábban nem várhatók módosítások
Fotó: Tuchiluș Alex

Hozzátette azt is, hogy több játékos kapott kiváló ajánlatokat külföldi nagy csapatoktól, amiket érthetően szerettek volna elfogadni.

„Valamilyen szinten meg kell azt szokni, hogy ugródeszka vagyunk néhány kosarasnak, hiszen ha itt kiválóan szerepelnek, akkor felkeltik a nagyobb csapatok figyelmét.

Nem szeretnénk senkit hátráltatni abban, hogy minél nagyobb sikereket elérhessen, ezért ilyenkor elengedjük őket”

– mondta el Pásztori.

A szakosztály vezetője kiemelte, hogy a Román Kosárlabda Szövetség egyelőre nem pontosította a következő idényre vonatkozó szabályokat, így nem tudnak pontosan tervezni, hogy kiket igazolhatnak le.

„Minden évben változtatnak, ez ezúttal sem lesz másképp. Azt ígérték, hogy június elején tudni fogjuk, hogy pontosan milyen szabályok szerint kell kialakítani a kereteket, és annak függvényében tudjuk felmérni, hogy hány külföldi játékos fér be.

Szeretném kiemelni, hogy az a célunk, hogy romániai kosarasok is érkezzenek hozzánk. Olyanokra van szükségünk, akik értékelik a klubot és küzdeni akarnak érte”

– hangsúlyozta Pásztori.

Az előszezon augusztusban kezdődik a sepsiszentgyörgyiek számára, majd szeptember elejére terveznek néhány edzőmérkőzést játszani, valamint felkészülési tornán is hangolni az új idényre.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Ez is érdekelheti

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Nem siet az élvonalba a KSE, fiatal kerettel célozza meg a dobogót

Vasárnap rajtol a női kosárlabda 1. Liga országos bajnoksága, melyben a Kézdivásárhelyi SE csapata is érdekelt. Lénárt Adolf ügyvezető menedzsertől a feljutás kiharcolása dacára a másodvonalban való indulás okáról és a célokról érdeklődtünk.

Tizenkilenc pontos hátrányból fordított, győzelemmel rajtolt a Marosvásárhelyi VSK

Nehéz első félidő után teljesen más arcát mutatta a Marosvásárhelyi VSK, amely 19 pontos hátrányból fordítva 78–72-re nyert a Temesvári SCM Poli otthonában, így győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Nemzeti Ligát.

Elképesztő kiütés az élvonalban: öt hazai játékos is több pontot dobott, mint az ellenfél összesen

Egészen szokatlan eredményt hozott a női kosárlabda Nemzeti Liga nyitófordulója: a CSM Târgoviște 127–13-ra győzte le a rendkívül fiatal kerettel felálló Temesvári Politehnicát.

Szoros küzdelemben gyűrte le az újoncot a Sepsi-SIC

Győzelemmel kezdte az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság új idényét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely idegenben 67–63-ra múlta felül az újonc Bukaresti Oxigen SK együttesét.

Új arcok, régi célok – átalakult kerettel várja a szezonrajtot a Sepsi-SIC

A jelentősen átalakuló háromszéki együttes szombaton az újonc CS Oxigen otthonában kezdi meg szereplését a női kosárlabda Nemzeti Liga 2026–2027-es idényében.

Megszórta ellenfelét, fölényesen jutott tovább a kupában a Marosvásárhelyi VSK

Kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutást a Marosvásárhelyi VSK, amely simán nyerte a Galaci CSM elleni visszavágót a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjének első körében.

Fél lábbal már a következő körben érezheti magát a marosvásárhelyi kosárcsapat

Idegenben aratott húszpontos győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjét a Marosvásárhelyi VSK, amely 93–73-ra nyert a Galaci CSM otthonában a párharc első mérkőzésén, így jelentős előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!