HIRDETÉS

Ismét indítanak felnőtt női kosárlabdacsapatot Kézdivásárhelyen

A másodosztályú bajnokságba neveznek be. Korábbi felvétel
Fotó: Zsoli Jeffwarder

2024. augusztus 09., 17:02

Tavaly anyagi okokból visszalépett a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata az élvovalbeli bajnokságtól, így a kék-fehéreket utánpótláscsapataik képviselték az országos megmérettetéseken. Az új bajnoki idényben azonban ismét lesz felnőttcsapat Kézdin. Lénárt Adolf ügyvezető menedzserrel beszélgettünk.

2024. augusztus 09., 17:02

Lénárt remek hírrel kezdte a 2024–2025-ös bajnoki idény beharangozóját a céhes városi kosárkedvelők számára: „Újdonság, hogy ismét lesz felnőttcsapat. Nem siettünk a bejelentéssel, amíg nem voltunk biztosak benne, hogy lesz költségvetésünk” – jelentette ki.

Az újjáépítést az alapoktól kezdjük. A másodosztályba neveztünk. Amúgy, mivel tavaly visszaléptünk, nem is indulhatnánk az élvonalban, és egy nagyon fiatal csapatra, helyi, illetve környékbeli ifjakra számítunk”

– szögezte le.

HIRDETÉS

Az ifjak mellé azonban várhatóan tapasztaltabb kosárlabdázó is érkezik, próbálnak egy-két játékost visszahozni a régiekből, ám egyelőre nincs semmi konkrét ebben a tekintetben.

Régi-új edző a csapat élén

A felsorolt tervek mellett van már biztos pont is, az edző kiléte. „A spanyolországi Claudio Garcia Morales edzővel tavaly mondhatni felfüggesztettük a szerződésünket, most pedig ismét érvénybe léptetnénk azt” – jegyezte meg.

Ami a kitűzött célt illeti, a klub filozófiája nem változott.

„Nem az eredményen lesz a hangsúly. Van jó néhány tehetséges ifi játékosunk, őket szeretnénk beépíteni, mélyebb vízbe dobni, hadd kóstolgassák a felnőtt mezőnyt” – hangsúlyozta Lénárt Adolf.

A bajnokság vélhetően októberben rajtol, egyelőre a csapatépítésen dolgoznak. „Ebben a hónapban körvonalazódik a csapat, szeptember elején érkezik az edző, akkor kezdjük a felkészülést” – összegzett.

Az ősszel induló bajnoki idényben szereplő ificsapatokról is érdeklődtünk. „A lányoknál van egy top U15-ös együttesünk, amely az országos élvonalban szerepel, emellett valószínű, hogy U13-as csapattal is nevezünk. A fiúknál is két korosztályos gárdával indulnánk. Egyelőre ez biztos” – sorolta az ügyvezető.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Hat magyar állampolgárt tiltottak ki az FK Csíkszereda stadionjából – 30 ezer lejes bírságot kapott a klub

Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.

Kiélezett küzdelemre van kilátás a 2. Ligában

Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.

Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

`
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Ez is érdekelheti

Megismerte első ellenfelét, újabb amerikaival erősített a Marosvásárhelyi VSK

Kupamérkőzésekkel rajtol el szeptember végén a hazai férfi kosárlabdaszezon, a Marosvásárhelyi VSK ellenfele a Temesvári SCM lesz. A klub újabb erősítést jelentett be, a harmadik amerikai idegenlégiós csatlakozik a kerethez.

Kemény együttest épít a Marosvásárhelyi VSK

Tovább erősödött a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete. Újabb amerikai idegenlégióst igazoltak és egy meghatározó játékossal hosszabbítottak.

Hazaköltözik a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Korszerű, fa parkettára cserélik a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok padlózatát, így az új szezonban már valóban hazai pályán játszhat az ISK–VSK Antares kosárlabdacsapata. A játékoskeret nagy része együtt marad.

Elhunyt a buszbalesetben megsérült nyolcéves kosárlabdázó

Újabb szomorú hír rázta meg a hazai kosárlabdaközösséget: életét vesztette a júniusban, az A2-es autópályán történt nagyváradi kosarasokat érintő tragikus közúti buszbaleset egyik fiatal sérültje.

Úgy tűnik, végre kimászhat a csávából a vásárhelyi kosárlabda

Hosszú idő után látszik a fény az alagút végén, közösségi összefogásnak köszönhetően elkezdte törleszteni a nyakába varrt adósságot a marosvásárhelyi kosárlabdaklub, amely újra jogosult arra, hogy külföldről igazoljon játékosokat.

Marad a sikeredző: Zoran Mikes 2028-ig hosszabbított a Sepsi-SIC-nél

Újabb három évvel, 2028-ig hosszabbította meg szerződését Zoran Mikes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vezetőedzője. A bosnyák szakember már több mint egy évtizede irányítja a háromszéki kosárlabdacsapatot, és neve szinte összeforrt a klubbal.

Sánta Szabolcs: eljött a pillanat, hogy szintet lépjen a vásárhelyi kosárlabda

Meghosszabbította szerződését a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kapitánya. A pályafutása végén járó Sánta Szabolcs a bajnokság leghatékonyabb belföldi játékosának számít, és még komoly tervei vannak a következő idényben.

Marosvásárhelyi VSK: hosszabbított a csapatkapitány, amerikai irányító érkezett

Alakul a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. A csapatkapitány Sánta Szabolcs újabb szezonra kötelezte el magát szülővárosa együttesénél, valamint egy minőségi légióst is sikerült szerződtetni.

Folytatja a Marosvásárhelyi VSK élén a magyarországi szakvezető

A következő szezonban is Faragó Péter irányítja a kispadról az élvonalbeli bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatát.

Tragédia a hazai kosárlabdaéletben, gyásznapot rendelt el a szakszövetség

Június 24-re országos gyásznapot rendelt el a Román Kosárlabda-szövetség (FRB), miután tragikus buszbalesetben elhunyt a Nagyváradi CSM utánpótlás akadémiájának egyik edzője és több gyerek megsérült.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!