Hirdetés

Ismét hengerelt a Sepsi-SIC

Nagy fölényben játszottak a szentgyörgyiek

2019. december 01., 11:34

Visszatért korábbi sikereinek helyszínére a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a női kosárlabda bajnokság 9. fordulójában a Szabó Kati Sportcsarnokban lejátszott mérkőzésen a Konstancai Phoenix ellen aratott fölényes győzelmet. A bajnoki címvédő háromszékiek továbbra is veretlenül állnak a keleti csoport élén.

2019. december 01., 11:34

Miután a Galatasaray Isztanbul legyőzésével bebiztosították továbbjutásukat az Európa Kupa egyenes kieséses szakaszába, a zöld-fehérek a hazai pontvadászatban folytatták győzelmi sorozatukat. A Phoenix elleni találkozón Zoran Mikes a fiataloknak is több lehetőséget adott, akik meghálálva a bizalmat, derekasan kivették részüket a sikerből.

Mandache és Butler kezdték meg a pontgyártást, amire a túloldalon Brozoski még válaszolt, de a következő percekben hamar kiderült, hogy

a két együttes nincs azonos súlycsoportban.

A vendégek az első negyedben mindössze hat pontot szereztek, így a címvédő már az első tíz perc után jelentős előnyt alakított ki (20–6).

Hirdetés

A folytatásban is minden hasonló forgatókönyv szerint alakult, a Sepsi-SIC nagy fölényben játszott, a tengerparti csapat csak elvétve volt eredményes. A különbség percről percre nőtt, és a mérkőzés felénél Zoran Mikes tanítványai már huszonhárom ponttal vezettek (37–14).

Szünet után kissé kiegyensúlyozottabbá vált a játék, mindkét csapat játékát sok hiba tarkította, az utolsó tíz percben azonban

ismét rákapcsoltak a zöld-fehérek, és lehengerlő játékkal biztosították be nagyarányú győzelmüket (78–35).

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a Phoenix amerikai légiósa, a 21 pontot szerző Lauren Brozoski lett, míg hazai oldalon Pasic és Topuzovic 11-11 pontig jutottak.

A Sepsi-SIC legközelebb december 7-én játszik újabb bajnoki mérkőzést a Bukaresti Rapid vendégeként, de addig az Európa Kupa csoportkörének utolsó fordulójában a svéd Lulea BBK együttesét fogadja hazai pályán, a találkozót december 5-én, csütörtökön 19 órakor rendezik a Sepsi Arénában.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, Keleti csoport, 9. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Konstancai Phoenix 78–35 (20–6, 17–8, 14–9, 27–12).
Sepsi-SIC: Pasic 11, Mandache 10, Kovács 8 (1x3), Gödri-Părău 7 (1x3), Butler 5. Cserék: Topuzovic 11 (2x3), Brewer 8 (2x3), Orbán 8, Cătinean 6, Demeter 2, Vucetic 2, Mîrne-Nagy. Edző: Zoran Mikes.
Phoenix: Brozoski 21 (3x3), Scott 8, Erak 2, Vați, Geleriu. Cserék: Matijevic 4, Marcu, Vulic, Mititelu, Florea. Edző: Carmin Popa.
Játékvezetők: Cristian Trofim, Ștefan Atomulese, Alexandru Nicolau.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!