A marosvásárhelyi csapat fölényesen, negyven pontos különbséggel nyerte meg a csütörtöki első, hazai találkozót, szombaton este pedig Brassóban lépett pályára.
A VSK három alapembere, Sánta, Martinic és Diggs nélkül játszotta le a meccset, akikre nem is volt különösebb szükség, hiszen a házigazdák egyetlen idegenlégióst sem neveztek a keretbe.
A vendégek folyamatosan előnyben voltak az első negyedben, amelyet négy ponttal húztak be, majd a folytatásban is ők irányítottak, fokozatosan növelték a különbséget, és a szünetben tizeneggyel vezettek.
Fordulás után a marosvásárhelyiek magabiztosan őrizték az előnyüket, amit még növelni tudtak, a harmadik játékrészt is megnyerték. A végéig nem volt kérdéses a győzelmük, végül tizenöt ponttal múlták felül a vendéglátójukat.
A Marosvásárhelyi VSK a második sikerével lezárta a párharcot, ezzel a 13. helyen fejezte be a bajnokságot.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!