Az elmúlt évtized legjobb román kosarasa a következő idénytől a CSO Voluntari csapatában fog játszani – írja az Agerpres hírügynökség. A 32 éves erőcsatár két szezonra kötelezte el magát az Ilfov megyei gárdához.
A bukaresti születésű sportoló pályafutása talán legnehezebb projektjének, egyben legnagyobb kihívásának nevezte a mostani hazatérést.
Új csapatát szeretné a Nemzeti Liga élmezőnyébe juttatni, elmondása szerint, nem írta volna alá a szerződést, ha nem tartotta volna reálisnak ezt a célkitűzést.
Moldoveanu legutóbb a görög bajnokságban érdekelt Ifaistos Limnou csapatát erősítette, korábban pedig a török, a lengyel, az észt, a francia és az orosz élovnalban is megfordult. A Kalev Cramo és a Stelmet Zielona Gora együttesénél bajnoki címet ünnepelhetett.
A 206 centiméteres erőcsatár az Egyesült Államokban egyetemi bajnokságában, az NCAA-ben is szerepelt, Romániában pedig csak a Kolozsvári U-BT csapatánál játszott eddig a felnőttek között.
A kolozsváriakkal a 2016/17-es szezonban mindhárom hazai versenysorozatot, a bajnokságot, a kupát és a szuperkupát is megnyerte.
A legmagasabban jegyzett aktív román kosárlabdázó 14 éves kora óta szerepelt a válogatottban, idén azonban bejelentette visszavonulását a nemzeti csapattól.
A CSO Voluntari vezetőedzője a következő szezontól a szerb Szasa Ocokoljics lesz.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!