HIRDETÉS

Harmadszorra sem sikerült győzniük a VSK kosárlabdázóinak

Csak a mérkőzés első felében nyújtott jó teljesítményt a piros-feketében játszó VSK
Fotó: Baschet.ro

2020. december 14., 18:14

Bár közel állt a meglepetéshez, harmadik mérkőzésén harmadik vereségét szenvedte el a VSK Csíkszereda a férfi felnőtt kosárlabda-bajnokságban. A csíkiak hétfőn késő délután 77:70-ra kaptak ki Focșani csapatától.

2020. december 14., 18:14

Nagyon jól kezdte a nagyszebeni „buborékban” zajló hétfő délutáni mérkőzését a VSK Csíkszereda, megnyerte az első két negyedet, egy adott pillanatban 16 pont is volt az előnye.

Többek között a karanténnal, a koronavírusos megbetegedésekkel, a kevés közös edzéssel, illetve a rövid cserepaddal is magyarázható, hogy a mérkőzés második felében visszaesett a csíkiak teljesítménye:

a VSK az első húsz percben 43 pontot ért el, a második húszban pedig csupán 27-et.

HIRDETÉS

A VSK Csíkszereda az első fordulóban a Nagyszebeni CSU BC-től 105:90-re, a másodikban pedig BCM U Pitești együttesétől 80:73-ra kapott ki. A bajnokság a tervek szerint karácsony és újév között folytatódik.

Férfi kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 3. forduló:
CSM Focșani–VSK Csíkszereda 77:70 (14:21, 20:22, 19:9, 24:18)
A csíkiak pontszerzői: Miles Anthony Bowman 22 (ebből 4 hárompontos), Dainius Chatkevicius 12, Vlad Corpodean 10, Emanuel Mckoy Shepherd 9, Matevz Magusar 9 (1x3) és Rait Riivo Laane 8. Játszott még: László Arnold, Lokodi Mátyás, Zerkula Zoltán és Adrian Movileanu.
A Focșani legeredményesebb játékosa Jimkie Lee Taylor volt 19 ponttal.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

Székelyhon

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

`
Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Háromszor már legyőzte következő ellenfelét a Marosvásárhelyi VSK

Simán vette az első akadályt a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A második körben a Nagyszebeni CSU lesz az ellenfele, amelyet ebben a szezonban mindhárom alkalommal sikerült legyőznie.

Utolsó állomásához érkezett a székelyföldi kosárlabdatorna

A székelyudvarhelyi sportcsarnokban rendezik a városi kosárlabda-bajnokság négyes döntőjét. Az egész Székelyföldet lefedő torna legjobb négy csapata közé egy marosvásárhelyi és három udvarhelyi jutott be.

Kétség sem fért a Marosvásárhelyi VSK továbbjutásához

Behúzta a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a Konstancai CSM ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében, így a továbbjutás mellett bebiztosította a bennmaradását.

„Ez nem egy normális szezon volt” – küzdelem, fájdalom és diadal a Sepsi-SIC női kosárcsapatánál

A szezon káosszal indult, sérülésekkel és kétségekkel folytatódott, mégis kupát és bajnoki címet nyert a Sepsi-SIC női kosárcsapata. A háromszékiek válasza egy év kihagyás után egyértelmű volt: visszavették a trónt a tengerpartiaktól.

A fővárosi zakó után stílusosan nyert a Gyergyói ISK-VSK Antares

Két mérkőzést játszott pár napon belül a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, amiből az elsőt elveszítették, a másodikat azonban megnyerték a férfi kosárlabda 1. Liga osztályozó körében.

Fölényes sikerrel indították a rájátszást a vásárhelyi kosarasok

Egy pillanatig sem volt kérdéses a Marosvásárhelyi VSK győzelme a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának nyitányán, előnybe került a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.

A végére ellépett, nyolcadszor bajnok a Sepsi-SIC

Târgoviștén avatták bajnokká a Sepsi-SIC-et a női kosárlabda élvonalban, miután a sepsiszentgyörgyiek megnyerték a döntő ötödik, gyenge idegzetűeknek egyáltalán nem ajánlott összecsapását. A zöld-fehérek nyolcadik bajnoki címüket gyűjtötték be.

Fővárosi győzelemmel zárta az alapszakaszt a Marosvásárhelyi VSK

Befejeződött a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza, a Marosvásárhelyi VSK magabiztosan győzött a Bukaresti Rapid vendégeként, és a 10. helyről várja az alsóházi rájátszás küzdelmeit.

A legvégén kapott ki a Sepsi-SIC, az ötödik mérkőzésen dől el a bajnoki cím

Rendkívül kiélezett, szoros csatát vívott szombaton este a Sepsi-SIC és a CSM Târgoviște a Szabó Kati Sportcsarnokban. A végjátékban a vendégek voltak pontosabbak, így kiegyenlítettek az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntőjében.

Egy lépésre a bajnoki címtől a Sepsi-SIC

Lépéselőnybe került az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntőjében a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután hazai pályán megnyerte a CSM Târgoviște elleni párharc harmadik mérkőzését.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!