Nagy várakozás előzte meg a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK–Jászvásári Stomart mérkőzést, szurkolókkal telt meg a gyergyószárhegyi csarnok lelátója. A felnőtt mezőnyben első szezonját töltő hazai együttes egy győzelemmel a hátralévő egy meccs eredményétől függetlenül elérhette az alsóház harmadik helyét. Ennek megfelelően komoly lendülettel 6-0-al indította meccset Kercsó Zoltán legénysége. Aztán kiegyenlítődött a játék, 20-20 volt az állás két perccel az első szünet előtt. A játékrész hajrája azonban nagyszerű volt gyergyói szempontból: 29-20-al zárult a periódus.
A második negyedben állandósult a 10 pont körüli hazai vezetés, majd a harmadik tíz percben kissé megijedtek a hazai szurkolók, az ISK-VSK sorra adta el a labdákat, helyzetbe hozva ezzel az ellenfelet, és sorra maradtak ki a ziccerek is. A vendégek egyre közelebb férkőztek, a játékrész második fele azonban harmadszor is jól alakult, Lokodi utolsó másodpercben dobott hárompontosa 17 pontos vezetést hozott.
A nézőtéren egyébként a Gyergyói Hoki Klub számos játékosa is ott volt, szurkolva erőnléti edzőjüknek, Lokodi Mátyásnak, a kosárlabdacsapat egyik legjobbjának. Ők is láthatták aztán, hogy a gyergyóiak nem csak az ő sikerüknek tudnak nagyon örülni, hanem a fiatal csapat győzelmének is.
Végül ugyanis 90-73 lett az eredmény. Az ISK-VSK számára ez volt az utolsó idei hazai mérkőzés, még egy meccsük van hátra, jövő vasárnap Jászvásáron, de ettől függetlenül megvan az alsóház harmadik helye.
Kercsó Zoltán vezetőedző így összegzett a mérkőzés után: „Nagyon boldog vagyok! Ha a szezon elején azt mondja valaki, hogy újoncként megelőzünk három csapatot, akkor aláírtam volna. Ahogyan azt is, hogy olyan városokat sikerült legyőzni, mint Bukarest, Ploiești, Jászvásár, vagy olyan klubokat, mint a román bajnok farmcsapata, a Nagyváradi CSM CSU, vagy az A ligát egykoron megnyerő CSU Ploiești. Hatalmas a fejlődés az első mérkőzéshez képest”.
A jászvásáriak elleni mérkőzés kapcsán megjegyezte, a fiúk egy pár perces rövidzárlat kivételével uralták a játékot. „A mérkőzésre több videóelemzéssel készültem. Szinte tudtam, hogy melyik játékosuk mikor merre fordul, ki milyen dobástípusban erős, és kinek mi a gyengéje. Készültünk becsülettel belőlük” – árulta el a győzelem kulcsát.
Bízom benne, hogy sikerül egy névadó támogatót találni, akinek a nevében játszhatnánk, és akkor szintet is lépnénk 1-2 légiós leigazolásával. De természetesen csakis a hiányposztokra, mert a lényeg a hazai fiúk fejlődésén van” – mutatott rá Kercsó Zoltán.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!