Hirdetés

Gyenge első félidő után nem tudott felállni a KSE kosárlabdacsapata

A hazai mérkőzésen jobban ment a kék-fehéreknek Alexandria ellen. Korábbi felvétel
Fotó: Zsoli Jeffwarder

2023. március 18., 18:40

A női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó, huszonkettedik fordulójában szombaton a Kézdivásárhelyi SE a CSM Alexandria otthonában harmatgyenge első félidei játék után szenvedett vereséget.

2023. március 18., 18:40

Az első három percben csak hármasokat dobtak a csapatok, az alexandriaiak 6–0-s sorozatára Corda még válaszolt (6–3), ám a házigazdák újabb hármasát (9–3) követően a KSE „lefagyott”, Mitrovic kosár plusz büntetője volt az egyetlen figyelemre méltó megmozdulása a kék-fehéreknek, az első negyed az alexandriaiak 16 pontos előnyével ért véget (22–6).

A folytatásban Wilson kosara (22–8) szalmalángnak bizonyult, Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár tanítványai nem találtak magukra ráadásul Biszak is lesérült a 12. percben. A teleormaniak előnye 21 pontra nőtt, ám ebből Mitrovic és Hawks kosaraival sikerült lefaragni a kézdieknek, így a csapatok 40–21-es állásnál vonultak pihenőre.

Hirdetés

Szünet után a jelek szerint csupán enyhén sérült Biszak visszatért a csapatba és a gyengébb kezdés után a KSE 10–0-s sorozatával 13 pontra csökkent Alexandria előnye (46–33), ám ismét megtorpantak a kék-fehérek, és az utolsó negyednek tizenhét pontos hátrányból futhattak neki.

Az utolsó tíz percben sem változott a játék képe, s bár a kézdiek ezt a játékrészt is megnyerték, az első félidőben kialakult különbség nem csökkent számottevően. Az idénybeli 11. vereségét elkönyvelő KSE drukkereinek csupán az utolsó negyedben kilenc pontot szerző Kozman játéka nyújthat némi vigaszt.

Női kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 22. forduló:
CSM Alexandria–Kézdivásárhelyi SE 81–65 (22–6, 18–15, 16–18, 25–26).
A KSE pontszerzői: Mitrovic 18 (1 hárompontos), Corda 14 (4), Kozman 12 (3), Hawks 9, Biszak 5, Wilson 4, Bara-Németh 3 (1). Játszott még Domokos.

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023, 22. forduló

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023

Sorrend
Csapat
Meccsek számaMSZ
Győzelem
Vereség
Pontkülönbség
Pontszám
1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
20
20
0
1986-1054
40
2
Konstancai CSM Konstanca
20
16
4
1549-1202
36
3
Aradi FCC Baschet Arad
20
16
4
1563-1281
36
4
Bukaresti Rapid (nők) Rapid
20
12
8
1415-1330
32
5
Brassói Olimpia Brassó
20
12
8
1383-1453
32
6
Kézdivásárhelyi SE KSE
20
9
11
1356-1385
29
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
20
9
11
1126-1376
29
8
Marosvásárhelyi Sirius Sirius
20
5
15
1206-1449
25
9
CS Municipal Alexandria Alexandria
20
5
15
1130-1428
25
10
Bukaresti Agronomia Agronomia
20
4
16
1154-1433
24
11
CS Municipal Târgoviște Târgoviște
20
2
18
1096-1573
22

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Drámai végjáték Brassóban: hosszabbításban nyert a gyergyói kosárcsapat

A férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares idegenben lépett pályára a listavezető Brassói CSU ellen, és egy fordulatokban gazdag, feszült mérkőzésen hosszabbítás után 84–78-ra győzni tudott.

Játszi könnyedséggel hozta el a pontokat Bukarestből a Sepsi-SIC

Ellentmondást nem tűrő játékkal rukkolt elő szombat délután a Sepsi-SIC a Bukaresti Agronómia otthonában, ahonnan könnyed győzelemmel hozta el a pontokat, és továbbra is versenyben maradt a női kosárlabda-élvonal első helyéért.

Hosszabbításban gyűrte le temesvári vetélytársát a marosvásárhelyi kosárcsapat

A felsőházi rájátszásba jutás szempontjából rendkívül értékes győzelmet aratott a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely hazai pályán fordulatos csatában, hosszabbítás után múlta felül a Temesvári SCM Poli együttesét.

Hosszabbításban nyertek a gyergyói kosarasok Bukarestben

A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares elképesztően izgalmas meccset játszott Bukarestben, drámai végjátékban győzte le a házigazda Total Sport csapatát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!