A hazai női kosárlabdázás két legjobb együttese mérkőzött meg kétezer néző előtt hétfőn este a Sepsi Arénában, ahol lezárult a szombaton elkezdődött kupasorozat nyolcas döntője.
Villámrajtot vett az összecsapás elején a címvédő háromszéki gárda, 9–0-val kezdődött a döntő. A vendégek ezután sem találtak ellenszert a Sepsi-SIC támadásaira, így hamar 15 pontra nőtt a különbség. Ráadásul, a hárompontos dobások is bejöttek a hazai oldalon, az első negyedben Jespersen egymaga 19 pontot szerzett, és egymás után háromszor is betalált a félkörön kívülről.
A Sepsi-SIC egészen elképesztő módon 40 pontig jutott az első tíz percben!
Hasonlóan alakult az eredmény a folytatásban is, a sok dobást elrontó aradiak nem tudtak mit kezdeni a hazaiak lendületes és rendkívül hatékony játékával, így
a nagyszünetre 30 pont fölé nőtt a sepsiszentgyörgyiek előnye, akik több mint kétszer annyi pontot szereztek, mint a rivális.
A térfélcserét követően már nem volt ekkora különbség a két csapat között, kissé szorosabbá vált a játék, a vendégek méltóbb ellenfelek voltak, de a Sepsi-SIC a harmadik negyedet is megnyerte.
Az utolsó tíz perc előtt így már minden lényegi kérdést eldöntött Zoran Mikes vezetőedző együttese, és afelől sem lehetett kétség, hogy átlépik a száz pontos határt.
A Sepsi-SIC végül az utolsó játékrészt is behúzta, és 46 pontos különbséggel! győzött,
míg az aradiak hihetetlen negatív mutatóval zártak, hiszen 18 dobásukból egyetlen hárompontost sem szereztek a mérkőzésen folyamán.
A sepsiszentgyörgyi klub gálakosárlabdával megvédte címét, és története során a nyolcadik, sorozatban a hatodik diadalát aratta a Román Kupában.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!