
Negyedszer találkozott egymással a két együttes ebben az idényben, és akárcsak az előző három mérkőzésükön, a KSE szerdán este is magabiztosan szerezte meg a győzelmet.
Az egy idegenlégióssal és a csapatkapitány, Mészáros Kata nélkül felálló Sirius lényegében esélytelen volt a háromszékiekkel szemben, akiknél a két amerikai játékos, Vega és Mobley annyi pontot dobtak, mint a teljes marosvásárhelyi csapat.
A vendégek fölényes játékkal mind a négy negyedet megnyerték, a házigazdák pedig egyre gyengébben játszottak, és fokozatosan nőtt a hátrányuk, így a végén huszonhét pont volt a különbség a két csapat között.
A KSE ezzel a győzelemmel közel került az alsóházi csoport megnyeréséhez, míg a Sirius a negyedik helyen zárja a középszakaszt.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!