A spanyolok lényegében a második számú csapatukkal érkeztek Kolozsvárra, az NBA-ben és az Euroligában játszó játékosaik ugyanis nem tartottak a válogatottal. Ennek ellenére versenyképes gárdát alkottak a vendégek, akik végig vezettek, a házigazda román csapat pedig csak zárkózni tudott, de nem volt esélye utolérni ellenfelét.
A román válogatott hétfőn Izrael vendégeként folytatja a selejtezőt. A csoportban még Lengyelország található. Az első három helyezett kvalifikálja magát a jövő évi kontinenstornára, amelyet négy országban, Olaszországban, Németországban, Csehországban és Grúziában rendeznek.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!