Hétközi fordulót rendeztek szerdán a bajnokságban, a 17. játéknapon nem várt egyszerű kiszállás a háromszékiekre, akiknek az őszi hazai találkozón sem volt könnyű dolguk a harmadik helyezett tengerpartiak ellen.
A mérkőzés eleje szoros játékot hozott, aztán a Sepsi-SIC nyolc ponttal meglépett ugyan, de a házigazda visszazárkózott. Öt ponttal mégis megnyerték az első negyedet Zoran Mikes vezetőedző tanítványai, akik ezt az előnyüket kétszámjegyűre növelték. A nagyszünet előtti percekben azonban megtorpantak támadásban, és a konstancaiak ezt kihasználva lehozták döntetlenre a második játékrészt.
A fordulás után összekapta magát a Sepsi-SIC, így hamar újra tíz pontra nőtt a különbség a két csapat között. A vendégek magabiztosan játszottak a harmadik negyedben, tizenöt ponttal is elhúztak. A hazaiak azonban nem adták fel, három és fél perccel a vége előtt öt pontra csökkentették a hátrányukat, de aztán már tehetetlenek voltak, Jones és Cave kosaraival a székelyföldi együttes bebiztosította a győzelmét.
A Sepsi-SIC ezzel a sikerrel továbbra is százszázalékos mérleggel rendelkezik a bajnokságban, a hétvégi fordulóban pedig szombaton 18 órától hazai pályán háromszéki rangadót játszik a Kézdivásárhelyi SE-vel.
| 2023. 02. 15. 16:00 | Konstancai CSM Konstanca | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 63-76 |
| 2023. 02. 15. 13:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Agronomia Agronomia | 74-50 |
| 2023. 02. 15. 17:00 | CS Municipal Târgoviște Târgoviște | Brassói Olimpia Brassó | 82-57 |
| 2023. 02. 15. 18:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Marosvásárhelyi Sirius Sirius | 80-55 |
| 2023. 02. 15. 18:30 | Bukaresti Rapid (nők) Rapid | Aradi FCC Baschet Arad | 83-72 |
Sorrend | Csapat | Meccsek számaMSZ | Győzelem | Vereség | Pontkülönbség | Pontszám |
|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 16 | 16 | 0 | 1589-817 | 32 |
2 | Aradi FCC Baschet Arad | 16 | 13 | 3 | 1256-1018 | 29 |
3 | Konstancai CSM Konstanca | 15 | 11 | 4 | 1110-934 | 26 |
4 | Bukaresti Rapid (nők) Rapid | 15 | 10 | 5 | 1063-975 | 25 |
5 | Brassói Olimpia Brassó | 15 | 9 | 6 | 1055-1107 | 24 |
6 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 15 | 8 | 7 | 1001-981 | 23 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 16 | 6 | 10 | 867-1115 | 22 |
8 | Marosvásárhelyi Sirius Sirius | 16 | 4 | 12 | 952-1131 | 20 |
9 | CS Municipal Târgoviște Târgoviște | 15 | 2 | 13 | 839-1204 | 17 |
10 | Bukaresti Agronomia Agronomia | 14 | 2 | 12 | 780-1001 | 16 |
11 | CS Municipal Alexandria Alexandria | 13 | 2 | 11 | 717-946 | 15 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!