Volt már tapasztalata a gyergyói csapatnak arról, hogy a CS Județean Prahova nevet viselő csapat otthonában érdekes dolgok szoktak történni, a múlt szezonban is itt szálltak le a pályáról számos rendezői hiányosság és a játékvezetők hazaiakat támogató tevékenysége miatt. Így előítéletekkel érkeztek a megmérettetésre, azonban ennek ellenére igyekeztek a játékra koncentrálni.
Lokodi triplájával a második percben vezetett először az Antares ISK-VSK, majd hol itt, hol ott volt az előny. Az első negyed végén 14–15 állt az eredményjelzőn a vendégek javára.
A második felvonásban sikerült 21–16-ra ellépniük Csillag és Lokodi kosarainak köszönhetően, de a házigazdák visszajöttek, és ők nyerték ezt a játékrészt 6 ponttal.
A harmadik negyedben már volt 10 is közte a Ploiești javára, de szünet előtt László Tamás pontjainak köszönhetően sikerült visszakapaszkodnia 56–50-re Kercsó Zoltán együttesének. A mindent eldöntő tíz percet idegesen kezdték a gyergyószentmiklósiak, részben az eredmény, részben a pártos játékvezetés miatt, de mégis sikerült közelebb férkőzni.
Lokodi sikeres dobásával 62–62-nél egyenlített az Antares ISK-VSK.
A végjátékban 68–66-ra vezettek a ploieștiek 49 másodperccel a vége előtt, ekkor azonban Cebotari-Lungu talált be a sarokból a hárompontos vonalról, így 68–69-nél már a gyergyóiak álltak nyerésre.
Amint Kercsó Zoltán a Székely Sportnak elmondta, ekkor két ajándék labdát kapott a hazai csapat, de szerencsére nagyon keményen tudtak védekezni, okosan gazdálkodva a másodpercekkel.
Majd Lokodi még két büntetőt értékesített. A legutolsó pont valami miatt nem szerepel a statisztikában, de a legfontosabb, hogy a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat megnyerte a mérkőzést. Folytatás december 15-én Gyergyószárhegyen, amikor a Kolozsvári CSU II csapatát fogadja az Antares ISK-VSK.
Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!