Hirdetés

Csak a szokásos: a Sepsi-SIC dobott egy százast

Nem volt egy súlycsoportban a két együttes
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. február 14., 16:05

Nem kímélte ellenfelét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a női kosárlabda bajnokságban, a négyszeres bajnok alaposan megszórta a Bukaresti Agronomiát. A háromszékieknek a tizenegyből ez volt a hatodik meccsük az alapszakaszban, amelyen a szerzett pontok számát tekintve elérték a százas határt.

2021. február 14., 16:05

A 7. fordulójából korábban elhalasztott és szombaton pótolt mérkőzésen már az elején kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség, a zöld-fehérek egy 10–0-s sorozatot követően már jelentős előnnyel vezettek, amelyet az első tíz perc végére növelni is tudtak. A folytatásban több bosszantó hiba is becsúszott Zoran Mikes tanítványainak játékába, de így is tudták érvényesíteni akaratukat, és a mérkőzés felénél már huszonhárom pontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla (21–44).

Hirdetés

Szünet után a pályára visszatérő székelyföldi csapat állva hagyta ellenfelét, valósággal elgázolva a fővárosi együttest, amely a harmadik negyedben mindössze két pontot tudott szerezni, míg a zöld-fehérek harminchárom egységig jutottak úgy, hogy közben összehoztak egy kosárlabda mérkőzésen ritkán látott 29-0-s sorozatot (23–77).

Az utolsó tíz percben visszavették a ritmust a szentgyörgyi lányok, tartalékolva erejüket a folytatásra. Ioana Ghizilă azonban tíz másodperccel a mérkőzés vége előtt egy távoli találattal még így is megszerezte csapata századik pontját, nyugtázva a Sepsi-SIC fölényes győzelmét.

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A háromszékiek az Agronomia ellen aratott sikerükkel az alapszakasz felénél százszázalékos teljesítménnyel állnak a bajnoki rangsor élén, és készülhetnek a Román Kupa négyes döntőjére, amelyet a következő hétvégén Szatmárnémetiben rendeznek. A zöld-fehéreknek a házigazda VSK ellen kell megküzdeniük a döntőbe jutásért, ahol a Kolozsvári U–Bukaresti Agronomia párharc győztese várhat majd rájuk.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 7. forduló:

Bukarest CS Agronomia–Sepsi-SIC 41–100 (12–25, 9–19, 2–33, 18–23).
Agronomia: Șipoș 8 (2x3), Plavitu 5 (1x3), Chelariu 4, Filip 4, Militaru 2. Cserék: Cristea 5 (1x3), Țînțar 5 (1x3), Vilcinschi 4, Neagu 2, Panait 2, Ușurelu, Anastasescu. Edző: Milan Sokic.
Sepsi-SIC: Tobin 21, Mandache 13 (1x3), Gardner 8, Gödri-Părău 6, Kovács 1. Cserék: Pavlopoulou 19 (3x3), Cătinenan 10 (1x3), Pasic 8 (1x3), Ghizilă 8 (2x3), Orbán 6. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Vlad Potra, Csíki Zsolt, Adela Vilt.

Simán győzött a KSE is

A Kézdivásárhelyi SE is pótolta pénteken a 6. fordulóból elmaradt Agronomia elleni mérkőzését, amelyen Molnár József tanítványai magabiztosan győztek a fővárosi együttes ellen. Pályára lépett a felső-háromszékiekhez a télen csatlakozó Apolonia Janine Thomas is, és a KSE immár három amerikai légióssal a soraiban esélyt sem adott ellenfelének.

A kék-fehérek már a találkozó elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és végig vezetve fölényes sikert arattak, amivel a bajnoki rangsor hetedik helyére léptek.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 6. forduló:

Kézdivásárhelyi SE–Bukaresti Agronomia 66–45 (20–12, 20–11, 10–14, 16–8)
KSE: Mitchell 21 (2x3), Wilson 20, Lénárt P. 13 (1x3), Thomas 3, Czimbalmos 2. Cserék: Biszak 5, Domokos 2, Debreczi, Lénárt A., Kozman, Tuchilus, Bara-Németh. Edző: Molnár József.
Agronomia: Șipoș 19 (2x3), Filip 13 (1x3), Chelariu 2, Militaru, Plavitu. Cserék: Vilcinschi 6 (2x3), Panait 3 (1x3), Ușurelu 2, Neagu, Cristea, Țînțar, Anastasescu. Edző: Milan Sokic.
Játékvezetők: Vlad Potra, Csíki Zsolt, Adela Vilt.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!