Hirdetés

Címvédés már biztosan nem lesz a kupában, a Rapid búcsúztatta a Sepsi-SIC-et

Hiába minden igyekezet, a Sepsi-SIC nem jutott döntőbe. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Sorsdöntő megmérettetés várt a háromszéki gárdára péntek este: Zoran Mikes lányai a Bukaresti Rapid ellen léptek pályára a női kosárlabda Román Kupa elődöntőjében. Az első negyed után még vezetett a Sepsi-SIC, de aztán a fővárosiak örülhettek a végén.

2026. február 20., 19:31

A szezon egyik legfontosabb mérkőzése várt péntek este a háromszéki együttesre: a tét a Román Kupa fináléjába jutás volt. A zöld-fehérek címvédőként érkeztek a máramarosszigeti négyes döntőre, így a várakozás és a nyomás egyaránt nagy volt Zoran Mikes tanítványain.

Hirdetés

A találkozó elején ennek ellenére a Sepsi-SIC diktálta a tempót. Az első tíz percben fegyelmezett támadójátékkal és hatékony befejezésekkel tartotta kézben az eseményeket, a Rapid futott az eredmény után, a negyed végén 25–18-ra vezettek a háromszékiek.

A második játékrész azonban fordulatot hozott. A fővárosiak agresszívebb védekezésre váltottak, felgyorsították a játékot, és fokozatosan ledolgozták a hátrányukat. A félidőre már a Rapidnál volt az előny (43–39).

Vízválasztónak bizonyult a harmadik negyed. A Sepsi-SIC nem tudott megújulni támadásban, a bukarestiek pedig kihasználták a megingásokat, és tovább növelték a különbséget. A záró játékrész előtt már 14 pontos hátrányból kellett volna visszakapaszkodnia a sepsiszentgyörgyi alakulatnak.

A zöld-fehérek játéka egyre pontatlanabbá vált, a Rapid magabiztosan kontrollálta a mérkőzést, és végül fölényes, 94–69-es győzelemmel biztosította be helyét a döntőben. A fővárosi együttes ellenfele a CSM Târgoviște és az Aradi FCC Baschet párharcának győztese lesz.

A Sepsi-SIC számára ezzel véget ért a kupasorozat, és eldőlt, hogy idén biztosan nem lesz címvédés.

Női kosárlabda, Román Kupa, elődöntő:
Bukaresti Rapid–Sepsi-SIC 94–69 (18–25, 25–14, 28–18, 23–12).
A Sepsi-SIC pontszerzői: Gereben 7, Davis 18, Cătinean 9, Szabó 4, Mérész 24, Armanu 3, Mikes 2, Bass 2.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!