A marosvásárhelyi gárda számára hétvégén ért véget a 2025–2026-os szezon, amely folyamán nem tudta teljesíteni a legfőbb célkitűzését, azaz bejutni a felsőházi rájátszásba, a 13. helyen zárta az élvonalbeli kosárlabda-bajnokságot. A másik kitűzött célját viszont elérte, elődöntőt játszott a Román Kupában, és nagyon kevésen múlott a fináléba kerülése.
A klub a vezetőtanáccsal és a csapat támogatói körével közösen elemezte ki az idényt, és úgy döntött, hogy a következő szezonban – amikor a célok továbbra is a felsőházi rájátszásba jutás és a kupasorozat nyolcas döntőjének elérése lesznek – egy tapasztalt vezetőedző irányítja az együttest.
A VSK megegyezett a szerb Srecko Sekuloviccsal, aki lényegében visszatér Marosvásárhelyre, miután bő egy évtizeddel ezelőtt két és fél évig a Maros KK edzője volt.
Az utólag megszűnt klubnál sikeres időszakot töltött, 2013-ban a bajnoki döntőig vezette, egy szezonnal később pedig a harmadik helyen végeztek, valamint az EuroChallenge Kupa csoportkörében szerepeltek.
Srecko Sekulovic több mint 30 éves edzői tapasztalattal rendelkezik, pályafutása legnagyobb részét a magyar élvonalban töltötte, ahol számos csapatnál megfordult (Falco Szombathely, SZTE-Szedeák, Atomerőmű Paks, Kaposvári KK, Jászberényi KSE, PVSK Panthers, Alba Fehervár). Legutóbb a 2024–2025-ös szezonban a Pécsi VSK edzője volt, ahonnan a bajnokság végén távozott, miután kiestek az élvonalból.
A 63 éves szakember munkáját az előző idény végén a VSK-t irányító edzőpáros, Vlad Pora és Engi-Rosenfeld Dávid másodedzőként segíti. A marosvásárhelyi klub közleményében megköszönte a tevékenységüket, különösen azért, mert a magyarországi Faragó Péter szezon közbeni távozását követően egy nehéz időszakban vállalták el a csapat felkészítését.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!