Hirdetés

Átírták a női kosárbajnokság menetrendjét, a címvédővel kezd a Marosvásárhelyi VSK

Két héttel eltolták a bajnokság rajtját
Fotó: Haáz Vince

A Kézdivásárhelyi SE váratlan visszalépése következtében a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) kénytelen volt átalakítani a női élvonalbeli bajnokság programját. A mezőnyben maradt két székelyföldi együttes egymás ellen játszik a nyitófordulóban.

2023. szeptember 27., 14:10

Mint ismert, a Felső-háromszéki klub egy nappal a szezon kezdete előtt, múlt pénteken jelentette be, hogy anyagi problémák miatt kénytelen visszalépni a Román Kupa és a bajnokság küzdelmeitől.

Kapcsolódó

A Kézdivásárhelyi SE a kupasorozat első fordulójában a Marosvásárhelyi VSK-val kellett volna találkozzon, de

mivel nem vállalta az indulást, a marosvásárhelyiek játék nélkül jutottak tovább a nyolcas döntőbe, amelyet február elejére időzítettek.

A kialakult helyzet miatt a korábban elkészített bajnoki menetrendet kis mértékben ugyan, de át kellett alakítani, valamint a rajtot is két héttel eltolták. Az új programot kedden délután készítették el a szövetségnél, eszerint

a mezőnyben maradt két székelyföldi együttes, a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK egymás ellen játszik az október 14-ére halasztott nyitófordulóban, a mérkőzést a Simon László Sportcsarnokban rendezik majd.

A nyolc csapatosra csökkent bajnokság lebonyolítása nem változik, az együttesek 14 forduló keretében oda- és visszavágókat játszanak az alapszakaszban, ezt követően pedig rájátszásban folytatódik a küzdelem, ahová gyakorlatilag már startból minden klub bejutott.

Hirdetés

Öt pontos előnyt kell megőrizzen a Sepsi-SIC Rigában

Kiemelten fontos összecsapás előtt áll a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, szerdán 19 órától (élőben a női Euroliga Youtube-csatornáján) lép pályára a lett TTT Riga elleni idegenbeli visszavágón az Euroliga selejtezőjében. A múlt heti hazai első mérkőzésen Zoran Mikes vezetőedző csapata öt pontos előnyt szerzett, 59:54 arányban nyert.

Kapcsolódó

Amennyiben sikerül búcsúztatnia a rekordbajnokot, a háromszéki együttes negyedik nekifutásra először juthat be az első számú európai kupasorozat csoportkörébe.

Az Euroliga főtábláján a Sepsi-SIC az A csoportban játszhat a török Fenerbahce, az olasz Famila Schio, a spanyol Valencia, a francia LDLC Lyon, a lengyel UMCS Lublin, a spanyol Zaragoza, illetve a DVTK Miskolc és a London Lions párharc győztese mellett.

Vereség esetén a háromszékiek a második számú kiírásban, az Európa Kupában folytatják, az F csoportban a görög Olimpiakosz, a török Kayseri, illetve a Rosenborg–Ostrava párharc vesztese lesznek az ellenfeleik.

Erősített a szezonkezdetre a Marosvásárhelyi VSK

Új igazolást jelentett be a hét elején a marosvásárhelyi klub, amely megszerezte Domokos Kinga Réka aláírását. A 29 éves center Ozsdolán nőtt fel, a kosárlabdázást Kézdivásárhelyen kezdte, a helyi csapat mellett játszott még Magyarországon Pécsen és Baján. Az elmúlt négy szezonban a Kézdivásárhelyi SE színeiben szerepelt az élvonalban. Domokos Kinga végig járta a román korosztályos válogatottakat, de a felnőtt együttes keretébe egyelőre nem került be.

A VSK-nál versenyszervezői feladatokat ellátó Kiss István ismertette, hogy a csapathoz visszatért több olyan játékos, mint az amerikai Alexis Cortez, továbbá Georgiana Plăvițu és Alexandra Bobar, akik évekkel ezelőtt már játszottak Marosvásárhelyen.

A keretet mellettük tapasztalt játékosok, a nyáron érkezett, román válogatott Dora Ardelean, a marosvásárhelyi származású, az együttesnél a harmadik szezonját kezdő Sólyom Sára, a szintén több éve itt játszó Andreea Feiseș, és a hosszú sérülés után játékra alkalmas Czimbalmos Tímea, illetve több fiatal kosárlabdázó alkotja. Kiss István közölte, a bajnokság kezdetéig még egy játékost, lehetőleg külföldit szeretnének leigazolni.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!