Az élvonalbeli bajnokság alapszakaszában az odavágók 15., utolsó fordulójának mérkőzéseit rendezték a szombati játéknapon. A nyolcadik helyezett marosvásárhelyi csapat jobban rangsorolt ellenfelet fogadott, a Rapid a negyedik pozíciót foglalja el a ranglistán.

Nagyon szoros játékot hozott az összecsapás első negyede, amelyben mind a két fél sokat hibázott, és a fővárosiak két pontos előnyre tettek szert.
A második tíz percben a Rapid nyolccal is elhúzott, ezután azonban feljavult a vásárhelyiek támadójátéka, többször is sikerült kiegyenlíteni, így
a szünetben döntetlen volt az állás.

Jobban kezdte a harmadik játékrészt a VSK, egy 8–0-s sorozattal hamar meglépett, majd magabiztosan őrizte az előnyét.
Az utolsó felvonás elején 11 pontra nőtt a különbség, de a hajrára váratlanul szétesett a hazaiak játéka.
A Rapid egyre közelebb férkőzött, és bő három perccel a vége előtt átvette a vezetést, majd bebiztosította a győzelmet.

A vásárhelyiek vereséggel kezdték az évet, a visszavágók első játéknapján pedig ismét otthon játszanak a másik fővárosi alakulat, a Dinamo ellen, amely mögöttük helyezkedik el a tabellán.

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!