Hirdetés

A Sepsi-SIC nyerte a tét nélküli rangadót

A zöld-fehérek 15 pontos győzelemmel zárták a középszakaszt
Fotó: Miska Brigitta/Sepsi-SIC

2020. március 09., 10:10

Az már korábban eldőlt, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC lesz a női kosárlabda-bajnokság középszakaszának győztese, a Szatmárnémeti VSK pedig a második helyen zárja a sorozatot. Az utolsó fordulóban a két együttes még egyszer összemérte erejét, és a háromszékiek a presztízscsatában is jobbnak bizonyultak.

2020. március 09., 10:10

A koronavírus-járvány megelőzése miatti óvintézkedések következtében csak kilencszáz néző tekinthette meg a vasárnap esti rangadót, de a jó hangulatról a Székely Légió így is gondoskodott.

Hirdetés

A lelkes buzdítás mellett a címvédő nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, támadásban szinte minden összejött, és ennek megfelelően az első tíz percben már jelentős különbség alakult ki a két csapat között (28–9).

A folytatásban aztán megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, támadásban rengeteg labdát elszórtak, a vendégek pedig ezt ki is használták, és miután összehoztak egy 16–1-es sorozatot, sikerült felzárkózniuk négy pontra (29–25). Ekkor Givens és Mandache fújt ébresztőt, a zöld-fehérek pedig összekapták magukat, és visszaállt a megnyugtató előny (41–29).

Szünet után is többnyire a szentgyörgyi lányok akarata érvényesült a pályán, Mandache, Topuzovic és Givens rendre betaláltak a gyűrűbe, így

a 28. percben az addigi legnagyobb különbséget mutatta az eredményjelző tábla (55–35).

A vendégek még ekkor sem adták fel a küzdelmet, és a harmadik negyed végére Miljkovic és Pop révén faragni tudtak hátrányukból (55–40).

Az utolsó tíz perc azonban már nem hozott változást, a szemben álló felek felváltva pontoztak, a zöld-fehérek pedig tartani tudták kényelmes előnyüket, és 73–58 arányban nyerték a rangadót.

Mindez nem befolyásolta a két csapat rangsorban elfoglalt helyét, a Sepsi-SIC egyetlen vereséget elkönyvelve végzett az élen, a VSK pedig maradt a második helyen, ami azt jelenti, hogy mindkét együttes bejutott a bajnokság elődöntőjébe.

A címvédőnek a CSM Târgoviște–Brassói Olimpia, a partiumiaknak pedig az FCC Baschet Arad–Kolozsvári U párharc győztesével kell majd megmérkőzniük a döntőbe jutásért.

Az elődöntők első mérkőzéseit március 30-án rendezik.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 10. forduló:
Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 73–58 (28–9, 13–20, 14–11, 18–18)
Sepsi-SIC: Givens 21 (2x3), Mandache 16 (1x3), Gödri-Părău 9, Tobin 8, Orbán 2.
Cserék: Pasic 5 (1x3), Vucetic 4, Cătinean 3 (1x3), Demeter 2, Topuzovic 2, Mîrne-Nagy 1, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Szatmár: Huțanu 12 (3x3), Oláh 9 (1x3), Miljkovic 8 (2x3), Podar 5 (1x3), Ervin 4. Cserék: Moss 7, Stoiedin 6, Pop 5 (1x3), Popescu 2, Szmutku, Kádár. Edző: Mauro Procaccini.
Játékvezetők: Costin Bogdănescu, Sorin Drugău, Tiberiu Șerbulea.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!