A koronavírus-járvány megelőzése miatti óvintézkedések következtében csak kilencszáz néző tekinthette meg a vasárnap esti rangadót, de a jó hangulatról a Székely Légió így is gondoskodott.
A lelkes buzdítás mellett a címvédő nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, támadásban szinte minden összejött, és ennek megfelelően az első tíz percben már jelentős különbség alakult ki a két csapat között (28–9).
A folytatásban aztán megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, támadásban rengeteg labdát elszórtak, a vendégek pedig ezt ki is használták, és miután összehoztak egy 16–1-es sorozatot, sikerült felzárkózniuk négy pontra (29–25). Ekkor Givens és Mandache fújt ébresztőt, a zöld-fehérek pedig összekapták magukat, és visszaállt a megnyugtató előny (41–29).
Szünet után is többnyire a szentgyörgyi lányok akarata érvényesült a pályán, Mandache, Topuzovic és Givens rendre betaláltak a gyűrűbe, így
a 28. percben az addigi legnagyobb különbséget mutatta az eredményjelző tábla (55–35).
A vendégek még ekkor sem adták fel a küzdelmet, és a harmadik negyed végére Miljkovic és Pop révén faragni tudtak hátrányukból (55–40).
Az utolsó tíz perc azonban már nem hozott változást, a szemben álló felek felváltva pontoztak, a zöld-fehérek pedig tartani tudták kényelmes előnyüket, és 73–58 arányban nyerték a rangadót.
Mindez nem befolyásolta a két csapat rangsorban elfoglalt helyét, a Sepsi-SIC egyetlen vereséget elkönyvelve végzett az élen, a VSK pedig maradt a második helyen, ami azt jelenti, hogy mindkét együttes bejutott a bajnokság elődöntőjébe.
A címvédőnek a CSM Târgoviște–Brassói Olimpia, a partiumiaknak pedig az FCC Baschet Arad–Kolozsvári U párharc győztesével kell majd megmérkőzniük a döntőbe jutásért.
Az elődöntők első mérkőzéseit március 30-án rendezik.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!