Az 50 éves szakembert 2013. november 18-án nevezték ki vezetőedzőnek, azóta valósággal szárnyalnak a zöld-fehérek:
hat bajnoki címet és hét kupagyőzelmet ünnepelhettek kilenc év alatt,
valamint a nemzetközi tornákon is helytálltak. Mindent egybevetve 346 mérkőzésen irányította a szentgyörgyi csapatot.
Zoran Mikes szerződéshosszabbításáról szerda délután számoltak be a csapat közösségi oldalán.
„Zoran az első pillanattól kezdve a profizmusban, a teljes odaadásban és a verejtékes munkában hisz. A cél mindig is az volt, hogy egy családot építsünk, és úgy érezzük ebben a legjobb partnerek voltunk. Feleségével és lányával már teljesen magukénak érzik a várost és Székelyföldet.
Sikeres munkát kívánunk neki a jövőben egyesületünknél!” – fogalmazott a Pásztori István, a kosárlabda-szakosztály vezetője.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!