Hirdetés

A nyolcadik kupagyőzelemért küzd a Sepsi-SIC

Britney Jones: úgy érzem, mentálisan és fizikálisan is felkészültünk arra, hogy három nap alatt három mérkőzésünk legyen
Fotó: Pinti Attila

Hazai közönség előtt hódíthatja el a női kosárlabda Román Kupa trófeáját a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Szombattól hétfőig a Sepsi Arénában rendezik a sorozat nyolcas döntőjét, ahol mindhárom élvonalbeli székelyföldi klub érdekelt.

A házigazda Sepsi-SIC ellenfele a szombat esti negyeddöntőben az idei szezonban gyenge játékerőt képviselő CSM Alexandria lesz. Győzelem esetén a címvédő vasárnap a legjobb négy között a Marosvásárhelyi Sirius és a Brassói Olimpia közötti párharc nyertesével küzdhet meg a hétfői döntőbe jutásért.

A Sepsi-SIC az elmúlt öt évben megnyerte a kupasorozatot, és idén a nyolcadik alkalommal hódíthatja el a Román Kupa trófeáját.

Az előző szezonban – amikor még négyes döntőt rendeztek – a sepsiszentgyörgyi klub szintén házigazda volt, a fináléban 59–53-ra győzte le a Szatmárnémeti VSK-t.

Hirdetés

Éhesek vagyunk a Román Kupa-győzelemre, ez az egyik célunk ebben az évben. Minden energiánkat mozgósítanunk kell, hogy háromból három mérkőzést megnyerjünk. A sikerhez a fizikai felkészültségünket és a mentális erőnket kell bizonyítanunk.

Ez az esemény egy különleges meghívás szurkolóinknak, hogy jöjjenek el biztatni csapatunkat, és teremtsenek olyan különleges légkört, ami segít nekünk a legjobb kosárlabdánkat játszani” – nyilatkozta a tornát megelőzően Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.

Az együttes egyik legmeghatározóbb játékosa, Britney Jones közölte, egyszerre csak egy mérkőzésre összpontosítanak, és meccsről meccsre haladnak a céljuk elérése felé. „Többnyire két órát edzünk, néha akár két és fél órát is, emiatt úgy érzem, mentálisan és fizikálisan is felkészültünk arra, hogy három nap alatt három mérkőzésünk legyen.

A címvédés mindig különleges, a nyolcadik kupagyőzelemért küzdünk, és nem akarunk az a csapat lenni, amely megszakítja a sorozatát. Magabiztos vagyok, úgy érzem, nagyon jó esélyünk van arra, hogy a trófea nyolcadik alkalommal is Sepsiszentgyörgyre kerüljön”

– fogalmazott az amerikai légiós.

A másik háromszéki klub, a Kézdivásárhelyi SE kemény riválissal, az Aradi FCC Baschet együttesével találkozik a legjobb nyolc között, és ha továbbjut, az elődöntőben a Kolozsvári U-val, vagy a Bukaresti Agronomiával csap össze.

A sepsiszentgyörgyi nyolcas döntőre a napi jegy 15, a háromnapos belépő 30 lejbe kerül, a 18 év alatti személyeknek a belépés ingyenes.

Női kosárlabda Román Kupa, nyolcas döntő, a torna menetrendje

Szombaton:
11 órától Bukaresti Agronomia–Kolozsvári U,
14 órától Aradi FCC Baschet–Kézdivásárhelyi SE,
17 órától Brassói Olimpia–Marosvásárhelyi Sirius,
20 órától Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–CSM Alexandria.

Vasárnap:

16 órától elődöntő,
19 órától elődöntő.

Hétfőn:

19 órától döntő.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Alaposan megszórta bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel tudta le utolsó idegenbeli mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely egy híján dupla annyi pontot dobott, mint ellenfele.

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Drámai végjáték Brassóban: hosszabbításban nyert a gyergyói kosárcsapat

A férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares idegenben lépett pályára a listavezető Brassói CSU ellen, és egy fordulatokban gazdag, feszült mérkőzésen hosszabbítás után 84–78-ra győzni tudott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!