A legutóbbi, Bukaresti Steaua elleni idegenbeli vereséget követően Faragó Péter vezetőedző kemény szavakkal illette a játékosokat és ultimátumot adott nekik. A szakember szerint több kosaras teljesítménye is aggasztóan gyenge, és ezt nem tudja szó nélkül hagyni, mert nem azért dolgozott egész nyáron a csapat összeállításán, hogy a középszerűséget tartsák fenn.
A kialakult helyzet miatt sajtótájékoztatót tartott a klub, amelyen a magyarországi tréner már jóval finomabban fogalmazott. „A Nagyszeben és a Steaua elleni szégyenteljes vereségek miatt nem kereshetünk kifogásokat.
Ezen kell javítanunk a következő időszakban, és hiszem, hogy hamar megtaláljuk a módját annak, hogy kijussunk ebből a helyzetből” – közölte Faragó Péter.
Kiemelte, bízik a csapatban és a játékosokban, nincs kétsége afelől, hogy innen fel tudnak állni, mert olyan karakterek vannak, akik már eddig is bizonyítottak.
Szászgáspár Barnabás klubigazgató megjegyezte, bebizonyosodott, hogy versenyképes együttessel rendelkeznek, van benne potenciál, de ezt az eredmények is kell igazolják.
„A két vereség után átbeszéltük a helyzetet, a fiúk adósok maradtak, ebből minél hamarabb fel kell állnunk.
Nagyon reméljük, hogy már a szombati mérkőzésen keményebben és más hozzáállással játszanak. A szurkolókat és a támogatókat arra kérjük, hogy legyenek türelmesek és maradjanak a csapat mellett, bízunk abban, hogy lépésről lépésre jobb eredményeket érünk el” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Szászgáspár Barnabás.
Sánta Szabolcs csapatkapitány rámutatott, az utolsó két csalódást keltő eredmény miatt elsősorban ők, a játékosok a hibásak, mivel nem voltak kellően motiváltak.
„De ebből nem kell tragédiát csinálni, végül is még csak a bajnokság elején tartunk. Reméljük, hogy két véletlen baleset volt és semmi több.
– fejtette ki Sánta Szabolcs.
A Marosvásárhelyi VSK eddig két győzelmet és három vereséget jegyzett a bajnokságban, ezzel a 11. helyet foglalja el a ranglistán. A hetedik fordulóban az együttes szombaton 18 órától fogadja a három nyert és három vesztes meccsel rendelkező Bukaresti Dinamót.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!