Hirdetés

A kötelezőt hozta, ennél több nem jött össze a Siriusnak

Korábbi felvétel
Fotó: Rab Zoltán

2023. január 14., 21:13

A sereghajtó Bukaresti Agronomia vendégeként lépett pályára szombaton a Marosvásárhelyi Sirius az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság 13. fordulójában: a vásárhelyiek az első félidőben megalapozták a sikert, utána viszont visszaesett a teljesítményük.

2023. január 14., 21:13

A szoros első negyedet követően a vásárhelyiek egyre nagyobb előnyt alakítottak ki, és a szünetben magabiztosan, 17 ponttal vezettek. A folytatásban azonban váratlanul visszaesett a teljesítményük, a harmadik játékrészt a hazaiak fölényesen nyerték meg. Aztán az Agronomia 6 pontra is felzárkózott, de ezzel együtt a végéig nem volt veszélyben a vendéggyőzelem.

Hirdetés

A fővárosi találkozón a Siriusnál bemutatkozott a nemrég leigazolt Marija Ignacsenko, a mindössze 18 éves játékos a második ukrán légiós a keretben.

A Sirius mindössze a harmadik győzelmét szerezte meg a bajnokságban, ezzel továbbra is rájátszást érő helyet foglal el.

Női kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 13. forduló:

Bukaresti Agronomia–Marosvásárhelyi Sirius 51–58 (11–15, 6–19, 21–12, 13–12).

A Sirius pontszerzői: Horobec 18 (3), Cooper 17 (1), Podunavac 6, Hammett 6, Lipovan 5 (1), Ignacsenko 3, Mircea 2, Ciciovan 1. Játszott még: Feiseș, Sólyom.

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023, 13. forduló

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023

Sorrend
Csapat
Meccsek számaMSZ
Győzelem
Vereség
Pontkülönbség
Pontszám
1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
12
12
0
1181-586
24
2
Aradi FCC Baschet Arad
12
11
1
950-745
23
3
Konstancai CSM Konstanca
12
9
3
888-722
21
4
Bukaresti Rapid (nők) Rapid
12
8
4
833-730
20
5
Brassói Olimpia Brassó
11
8
3
814-769
19
6
Kézdivásárhelyi SE KSE
12
6
6
784-813
18
7
Marosvásárhelyi Sirius Sirius
12
3
9
696-839
15
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
12
3
9
605-868
15
9
CS Municipal Alexandria Alexandria
11
2
9
604-813
13
10
CS Municipal Târgoviște Târgoviște
12
1
11
647-993
13
11
Bukaresti Agronomia Agronomia
10
1
9
549-673
11
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Végig hátrányban voltak, újra kikaptak otthon a marosvásárhelyi kosarasok

A második hazai mérkőzését is elbukta a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Összeomlott a végére, hátrányba került a Marosvásárhelyi VSK

Már a kezében érezhette a győzelmet a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely tetemes előnyben volt, a végén azonban váratlanul szétesett és alulmaradt a Petrolul Ploiești ellen.

Az alsóház első két helye a tét a marosvásárhelyi kosárcsapatnak

Hazai közönség előtt kezdi a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Marosvásárhelyi VSK, az első körben a Petrolul Ploiești együttesével találkozik.

Korai rövidzárlat a visszavágón, érem nélkül maradt a Sepsi-SIC

Rosszul kezdte az aradi visszavágót a Sepsi-SIC, és ezt már nem tudta korrigálni: az FCC Baschet végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, így a háromszéki együttes érem nélkül búcsúzott az idénytől.

Élcsapatot győzött le az alapszakasz zárásán a Marosvásárhelyi VSK

Jobban rangsorolt együttes otthonában tudott nyerni a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, hosszabbítás után múlta felül az FC Argeș Pitești-et a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 30., utolsó fordulójában.

Pár perccel a vége előtt még tízzel vezetett, mégis távol került a bronzéremtől a Sepsi-SIC

Már szinte zsebben volt a győzelem, mégis vereséget szenvedett a Sepsi-SIC az Aradi FCC Baschet ellen a női kosárlabda élvonal bronzpárharcának első mérkőzésén. A háromszékiek tízpontos előnyt herdáltak el a hajrában.

Végig loholtak az eredmény után a marosvásárhelyi kosarasok

A mérkőzés elején ugyan még vezetett, a folytatásban viszont hátrányban játszott a CSO Voluntari vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, és végül nem tudta elkerülni a vereséget.

Kiharcolta a hosszabbítást, ott legyűrte vendégét a Marosvásárhelyi VSK

Kiélezett küzdelemben múlta felül a Brassói Coronát a Marosvásárhelyi VSK, amely az utolsó percekben harcolta ki a hosszabbítást, ahol a javára fordította a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 29. fordulójában.

Döntő tornán játszott a Kézdi SE ifi kosárlabdacsapata

Ezen a héten tizenkét csapat részvételével Bukarestben rendezték a női kosárlabda bajnokság U14-es korosztálya számára kiírt bajnokság döntő tornáját. Az egyetlen székelyföldi képviselő a Kézdivásárhelyi SE volt.

Nem jött össze a fordítás, ezüstérmet szereztek a Kézdi SE kosarasai

A hazai vereség után nem sikerült kiharcolni a harmadik mérkőzést a Kézdivásárhelyi SE női kosarasainak az 1. Liga döntőjének visszavágóján az Alexandriai CSS ellen. Zsinórban másodszor szerezte meg az ezüstérmet a céhes városi alakulat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!