A Kézdivásárhelyi SE viszont immár ötödik vereségét könyvelhette el, ezúttal az Aradi FCC Baschet előtt kellett fejet hajtaniuk.
A szombati játéknap első mérkőzésen kicsit döcögve indult a zöld-fehér ötösfogat, de ez nem tartott sokáig, Zoran Mikes tanítványai hamar játékba lendültek. Előbb Gödri-Părău, majd Pasic és Gardner is a hárompontos félkörön kívülről talált a gyűrűbe,
és innen már nem volt visszaút, az első tíz perc után már jelentős előnnyel vezettek a szentgyörgyi lányok (30:11).
A folytatásban is többnyire a zöld-fehérek akarata érvényesült a pályán, Mandache és Pasic erdeményes játékának köszönhetően tovább nőtt a pontkülönbség. A kolozsváriak mindent megpróbáltak, hogy közel tartsák magukat, de a háromszékiek előnye Campbell és Timbilla minden igyekezete ellenére sem apadt (48:23).
Szünet után egyre inkább szembetűnővé vált a két csapat közötti különbség, ekkor Gardner kapta el a fonalat, egymaga összedobált tizenkét pontot, de csatlakozott hozzá Orbán is, aki további tíz egységet tett hozzá a szentgyörgyiek előnyéhez (77:35).
Az utolsó tíz percben sem sokat változott a játék képe, talán csak annyiban, hogy a szűkös kerettel rendelekző Szamos-partiak mintha teljesen feladták volna a küzdelmet. A túloldalon ismét színre lépett Mandache és Pasic, majd a mérkőzés utolsó percében Kovács Renáta megszerezte a Sepsi-SIC századik pontját is.
A négyszeres bajnok ezzel sorozatban az ötödik győzelmét szerezte a hazai pontvadászatban, és százszázalékos teljesítménnyel áll a rangsor élén.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 5. forduló:
A torna másik mérkőzésén a KSE fiatal csapatának nem sikerült felnőni a feladathoz,
az Aradi FCC Baschet csapata túl kemény diónak bizonyult Molnár József tanítványai számára.
A Maros-partiak esélyt sem adtak a Wilsont és Mitchellt sérülés miatt nélkülöző kézdivásárhelyi lányoknak, akik eddig mind az öt bajnoki meccsüket elvesztették.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!