A július 18. és 26. között tartott Universiadéről pozitív élményekkel tért haza a megmérettetést 13. helyen záró román egyetemi válogatott sorait erősítő sportoló.
„Nagyon örültem, amikor megkaptam a behívót, hiszen Európa-bajnokságon már szerepeltem, ez azonban világbajnokság. A torna előtt egy hónappal kezdtük a felkészülést Garcia edzővel (Claudio Garcia Morales 2023-ban érkezett a KSE élére – szerk. megj.), külön örültem, hogy ismét dolgozhattam vele.
– sorolta.
2023 őszén igazolt Brassóba , ami újdonságot jelentett az addig kizárólag Kézdivásárhelyen kosarazó sportoló számára.
„2023 nyarán érettségiztem, majd úgy döntöttem, egy évet itthon maradok, hogy a kosarazásra fókuszálhassak. Ez azonban nem a tervek szerint alakult (a KSE a szezon kezdete előtt anyagi okokból visszalépett a bajnokságból – szerk. megj.), így az Olimpia CSU megkeresésére Brassóba kerültem. Úgy vélem, jó döntés volt, hiszen megtapasztaltam, milyen más környezetben, új csapatban játszani” – nyugtázta.
Egy szezont követően, 2024-ben elkezdte egyetemi tanulmányait és Kolozsvárra igazolt a helyi Universitatea csapatához.
„Tavaly az U20-as válogatottat Giannis Koukos, a Kolozsvári U edzője irányította a szófiai rendezésű Eb-n, aki megkérdezte, szeretnék-e Kolozsváron játszani, így kerültem a Szamos-parti csapathoz. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyógytorna és speciális mozgáskészség szakán végeztem az első évet, emellett pedig az U-ban kosaraztam.
– jegyezte meg.
A tervekről is kérdeztük. „Folytatnám a tanulmányaimat és a kosárlabdázást is. Hogy utóbbit hol, azt még nem tudom, egyelőre nem írtam alá egy csapattal sem”. És, hogy annyi év után, mi az, ami motiválja, hogy tanulmányai mellett is folytassa kosárlabdázást? „Szeretek kosarazni” – vágta rá.
Afelől is érdeklődtünk, mi hajtotta előre egy-egy nehezebb időszakban, amikor hullámvölgybe került vagy kevés játékidőt kapott. „Úgy vélem, akármilyen szituációban van az ember, mindig meg kell találni azt a pozitívumot, amiből tanulhatunk, ami segíthet számunkra és arra kell fókuszálni. Nem könnyű, de nincs értelme a negatív dolgokon rágódni, mert az nem segít” – hangsúlyozta.
A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.
Hamar megtalálták Kevin Constantine utódját a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatánál. A választás lett szakvezetőre esett, Peteris Skudra korábban a legerősebb orosz ligában és több bajnokságban is tevékenykedett edzői pályafutása során.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!