Kelemen Kincső hárompontosára Mitrovic válaszolt a 2. percben, és ez így maradt egészen az egészen az 4. percig, amikor a házigazdák Sutton két szabaddobásával ismét kétpontos előnyre tettek szert. Erre még Debreczi hármasával válaszolt a KSE, megszerezve a céhes városiak egyetlen első félidei előnyét (5–6), ám Uiuiu hárompontosát követően még csupán az egyenlítésre futotta (Hawks, 8–8) Ljubomir Kolarevic lányainak, innentől az U fokozatosan elhúzott, a negyed végére kilencpontosra növelve előnyét.
Biszak kosarával indult a második negyed, ám ez csupán szalmalángnak bizonyult, Putra válasza után a kincses városiak előnye egyre nyúlt, és Debreczi hárompontosa sem tudja felrázni a kék–fehéreket, félidőben az U 19 ponttal vezetett.
A harmadik negyedben a 4–0-ás sorozattal nyitó KSE végre összeszedettebb játékot mutatott, Hawks hármasával 11 pontra is megközelítve a házigazdákat, ám a végig kitűnően játszó Uiuiu kosarának köszönhetően a negyed a kolozsváriak 13 pontos előnyével ért véget.
Az utolsó játékrészben kiegyensúlyozott küzdelmet láthattunk, a csapatok egymás kosaraira válaszolgattak, ennek megfelelően a mérkőzés az U harmadik negyedben beállított tizenhárom pontos előnyével ért véget.
A KSE legközelebb február 15-én, Kézdivásárhelyen lép pályára a Marosvásárhelyi BC Sirius ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!