A tizennégy együttest felvonultató élvonal új szezonjában a sorozatos szabályváltoztatások következtében nem értékcsoportok szerint zajlanak a küzdelmek – ahogyan az elmúlt években –, hanem visszatérnek a korábbi, hagyományos lebonyolításhoz, a csapatok egyetlen csoportban mérkőznek meg egymással az alapszakaszban.
A koronavírus-járvány miatt érvényben lévő intézkedések azonban nem teszik lehetővé, hogy külön játéknapokat rendezzenek, így a klubok a szezonnyitó Román Kupa találkozóihoz hasonlóan zárt tornarendszerben játszanak.
Az első három forduló mérkőzéseit csütörtöktől hétfőig három városban, Nagyváradon, Kolozsváron és Nagyszebenben rendezik. Tizenkét csapat számára kezdődik el a pontvadászat, az első bajnoki hétvégén a Bukaresti Dinamo és a SCMU Craiova szabadnapos lesz.
Mindhárom helyszínen négy együttes lép pályára, a Székelyföldet képviselő VSK Csíkszereda a nagyszebeni tornán lesz érdekelt, ahol a házigazda Nagyszebeni CSU, a BCMU Argeș Pitești és a CSM Focșani lesznek az ellenfelei. Lászlófy Botond vezetőedző csapata első mérkőzését pénteken 19.30-tól Nagyszeben ellen játssza, majd szombaton 15.30-tól Pitești, hétfőn 16 órától Focșani együttesével találkozik.
A csíkiak vezetőedzője elmondta, hogy egy újabb kötelező tesztelésen esett át a csapat, az eredmények függvényében dől el, hogy milyen kerettel, hányan utazhatnak Nagyszebenbe. Lejárt az új játékos, az amerikai Miles Bowman 14 napos karanténja, ő sárga besorolású országból érkezett, és van esély arra, hogy szerdán először ő is a csapattal közösen készüljön.
„A legfontosabb az lett volna, hogy a kupaküzdelem és a bajnoki rajt közötti időszakban teljes csapattal teljes értékű munkát végezzünk. Ez nem jött össze, de ennek ellenére minden mérkőzésen arra fogunk törekedni, hogy védekezésben és támadásban is a maximumot hozzuk ki, legyen meg a csapategység” – nyilatkozta Lászlófy.
A kolozsvári tornán a rendező Kolozsvári U-BT, a Bukaresti Steaua, a CSO Voluntari és a Konstancai Athletic, míg a nagyváradi csoportban a hazai pályán játszó Nagyváradi CSU, a Temesvári SCM, a Galaci CSM és a CSM Târgu Jiu lesznek a részvevők.
Mindhárom torna összes mérkőzését élőben lehet követni a sportági szövetség Youtube-csatornáján, de emellett a Digi Sport tévétársaság összesen tíz találkozót közvetít.
A hétvégi tornákat követően az év végéig még két alkalommal lesz jelenésük a bajnokságban a csapatoknak: december 22-én és 23-án, illetve 29-én és 30-án két-két fordulót teljesítenek. Ezt követően az új évben január folyamán további három tornán (az időpontokról még nem döntöttek) szerepelnek, majd február elején a hetedik tornával zárulnak az odavágók.
A visszavágó-sorozat az Európa-bajnoki selejtezők után kezdődik, akkor döntik el, hogy a járványhelyzet függvényében továbbra is zárt tornákkal, vagy a megszokott módon, heti fordulókkal folytatódik a bajnokság.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!