„Nem lehetek elégedetlen, mert nagyon szép húsz évet töltöttem a pályán. Bár a sérülésem nem súlyos, de a sors úgy hozta, hogy egy picivel előbb jön el a búcsú, mint terveztem. Köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos két évtizedet” – nyilatkozta az MTI-nek a székelyudvarhelyi születésű kézilabdázó.
Ilyés 2000-ben igazolt Magyarországra a szülővárosából. A Pick Szeged és a Veszprém csapatát is két időszakban erősítette, megfordult Makón, illetve a német TBV Lemgo és a lengyel Wisla Plock együttesénél. Tatabányán 2016 óta szerepel.
A bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát és az EHF Kupát kétszer, a KEK-et egyszer nyerte meg. A válogatottal 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban is olimpiai negyedik volt, világbajnokságon a 2009-es ötödik helyezés a legjobb eredménye. A magyar örökranglistán 229 szereplésével a hetedik, a mezőnyjátékosok között a negyedik helyen áll.
A Magyar Kézilabda Szövetségben 2018 óta a határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottként, tavaly óta pedig a határon túli magyar utánpótlás kézilabdázást támogató Együtt növünk fel! alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedik.
A tatabányai klub a közösségi oldalán bejelentette, hogy nem az utolsó hazai mérkőzésen köszönnek el Ilyéstől, mert a járványhelyzet miatt ezt jelenleg nem tudnák a sikereihez méltó módon megtenni, ezért a búcsúztatására később kerül sor. Hozzátették, a balátlövő új szerepkörben a jövőben is a klub kötelékében marad és továbbra is segíti a csapat munkáját, és tiszteletére a 18-as mezszámot visszavonultatják.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!