Mihalcea Andrei alig 16 évesen, ifjúsági játékosként érkezett Vajdahunyadról Székelyudvarhelyre. Az SZKC színeiben ifjúsági országos bajnoki címet szerzett, a felnőttcsapattal pedig feljutott az élvonalba.
A jobbszélső az SZKC első csapatának kezdettől fogva tagja volt, így részese volt a klub legnagyobb sikereinek is: a Nemzeti Ligában szerzett ezüst- és bronzérmeknek, valamint a Challenge Kupa megnyerésének.
A klub 2018-as megszűnése után öt és fél évet töltött a Bukaresti Steauánál, az elmúlt három idényben pedig a Bukaresti CSM játékosa volt. Közben elvégezte az edzői iskolát is.
A VSK Székelyudvarhely szerdán jelentette be Mihalcea Andrei érkezését. A tapasztalt kézilabdázó a következő idényben játékosként segíti az A osztályban szereplő együttest, ugyanakkor a fiatalok képzésében is szerepet vállal.
„Az én sportolói pályafutásom így lesz kerek: Székelyudvarhelyen lettem profi kézilabdázó, a legnagyobb sikereimet itt értem el. Innen indultam, ide érkezek vissza, itt zárom le a karrierem.
Nekem Székelyudvarhely sokat adott, a családom is innen van. Eljött az idő, hogy visszaadjak belőle” – mondta el Mihalcea Andrei a Székely Sportnak.
A jobbszélső nemcsak a VSK felnőttcsapatánál kap szerepet. A Székelyföldi Kézilabda Akadémia felkérésére a Székelyudvarhelyi Szejke SK U12-es lánycsapatának, azaz az ifi 4-es korosztálynak az irányítását is elvállalta.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!