Több mint négy évvel ezelőtt a Székelyudvarhelyi KC visszalépett a férfi kézilabda Bölények Ligája további küzdelmeitől. A sportág nem szűnt meg, az akkori városvezetés próbálta menteni a menthetőt. Előbb a Szejke SK, majd a jelenlegi VSK néven a másodosztályban szerepelt az együttes. A feljutást a pályán kiharcolták a fiúk, de a megfelelő anyagi háttér hiányában nem indultak el a legjobban között, hanem újra és újra a másodosztályba neveztek be.
Ebben az idényben második helyen zárta az A osztályt a VSK Székelyudvarhely, a versenykiírás szerint ez egyenes feljutást jelent. Kérdéses volt ezúttal is, hogy a klub megteszi-e a lépést a Bölények Ligájába.
Erre a csütörtöki udvarhelyi tanácsülést követően érkezett válasz. A városatyák, a többségi frakció indítványozására szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, miszerint 1,2 millió lejjel egészítik ki a klub költségvetését.
„Ezzel biztossá vált, hogy ott leszünk a Bölények Ligájában. A Román Kézilabda-szövetség péntekig várta a megerősítést tőlünk, mi jelezzük, hogy beiratkozunk az élvonalba” – mondta el megkeresésünkre a VSK Udvarhely vezetője, Mester Zoltán.
Hozzátette, miután a fiúk kiharcolták a feljutást, a klubvezetés már úgy dolgozott, arra készült, hogy nem a másodosztályban, hanem az élmezőnyben indulnak el.
– tette hozzá.
Kifejtette, több kézilabdázóval tárgyaltak az elmúlt hetekben, próbáltak olyanokat megszólítani, akiknek valamilyen kötődésük van a városhoz azáltal, hogy vagy itteni születésűek, vagy pedig már játszottak udvarhelyi színekben. Egyelőre neveket nem közölt a klubvezető, ezt azért sem teheti meg, mivel egyetlen szerződést sem kötöttek meg, írtak alá. Az új évadra való felkészülés július közepén kezdődik el, Sipos Lóránt edző irányításával.
A Bölények Ligája tizennégy csapatból áll, a versenykiírás szerint a rangsor utolsó két helyén záró gárda kiesik, a 11. és a 12. pozícióban végző együttesek pedig osztályozót játszanak. Egyelőre nem tudni, hogy csak az udvarhelyi gárda lesz-e az újonc az élmezőnyben – a másik feljutó, a Resicabányai VSK korábban már jelezte, hogy nem indul el az élvonalban.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!