Hirdetés

Végig szaladt az eredmény után a magyar kézicsapat

A németeknek még meglehet az elődöntő,
Fotó: EHF Euro

2020. december 12., 18:46

Több ízben megközelítette egy gólra a német válogatottat a magyar együttes, egyszer sem sikerült fordítania a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében.

2020. december 12., 18:46

Szombaton délután az első mérkőzését játszotta Magyarország a dániai rendezésű kontinenstorna középdöntőjében, az ellenfél Németország volt. 

Hirdetés

Az első két gólt a németek jegyezték, erre válaszolt hárommal a magyar csapat. 3–2 után viszont támadásban nem brillírozott a két Gábor, Danyi és Elek által irányított gárda, így az ellenfelük a 11. percben kettővel (3–5), a 17-ben pedig néggyel vezetett (4–8), jött is a pirosmezesek időkérése.

Nem sokat változott a játék képe, 6–11 után egy emberelőny után jöttek közelebb Háfráék, 8–11-re zárkóztak fel. Szikora váltotta a kapuban Bírót, a hálóőr pedig egymás után mutatta be a bravúros védéseket, egy gólra jöttek fel (10–11).

Az egyenlítés nem jött össze, a félidőt jelző dudaszókor 11–13 állt az eredményjelzőn.

A második felvonás eleje is hasonló volt az elsőhöz: három német találattal indult, így gyorsan, már a 35. percben jött az időkérés (11–16). Újból bele kellett szökni a felzárkózásba, zsinórban négy magyar találattal a 41. minutumban 15–17 lett.

Más ritmusban kezdett kézilabdázni a magyar válogatott, Klujber és Szöllősi-Zsácsik ontotta a gólokat, szívós munkával a 46. percben egyre dolgozták le a hátrányt (20–21). Az egyenlítés ezúttal sem sikerült, sőt válaszképp három német találat következett (21–25).

Egy újabb hajrát innen képtelenek voltak elindítani a piros-fehér-zöldek, a végére pedig nagyarányú, megérdemelt német győzelem született.

Legközelebb hétfőn lép pályára a magyar válogatott, akkor Románia lesz az ellenlábas.

Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, II-es csoport, 1. forduló:

Magyarország–Németország 25–32 (11–13).
A magyarok gólszerzői: Klujber Katrin 8, Szöllősi-Zácsik Szandra 6, Lukács Viktória 4, Helembai Fanny 3, Háfra Noémi 2, Schatzl Nadine, Tóth Eszter 1-1.

A csoport állása: 1. Norvégia 6 pont, 2. Horvátország 6, 3. Németország 4, 4. Hollandia 2, 5. Magyarország 0, 6. Románia 0.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

A magyar kézilabda-válogatott a világbajnokság küszöbén, a klubok az európai elit közelében

A magyar férfi kézilabda több fronton is kulcsidőszakhoz érkezett: a válogatott a vb-részvételért küzd Szerbia ellen, miközben a Szeged és a Veszprém újra a BL negyeddöntőjében torpant meg, a Tatabánya viszont történelmi áttörést ért el az Európa-kupában.

Francia ellenfelet kapott a Győri ETO és a Bukaresti CSM

Hétfő délután Bécsben kisorsolták a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőit: június 6-án a címvédő Győr a Brest Bretagne-nal, a Bukaresti CSM pedig a Metz együttesével találkozik a budapesti MVM Dome-ban.

Sokszáz kilométerre az otthontól, karnyújtásra az álmoktól: Mihály Hanna útja Székelyudvarhelyről a profi szerződésig

Tizenhárom évesen Székelyudvarhelyről indult el, hogy valóra váltsa álmait. 2007-ben született Mihály Hanna első profi szerződésével a zsebében, székely virtussal a szívében, mély alázattal készül arra, hogy az NB I-es mezőny meghatározó alakjává váljon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!