Hirdetés

Teljes székelyudvarhelyi kézisiker, ott vannak az ifi országos döntő tornán

Mindhárom találkozójukat megnyerték a csajok a városi sportcsarnokban
Fotó: Székelyudvarhelyi ISK

Mind a lányok, mind a fiúk egymás után nyerték a meccseket az U14-es korosztály számára kiírt elődöntő tornákon, ez pedig azt jelenti, hogy az ország legjobb nyolc együttese között az érmekért küzdhetnek a székelyudvarhelyi csapatok.

2025. május 05., 14:44

Az ifjúsági 3-as (U14) korosztályú kézilabdázók számára az elmúlt héten rendezték az elődöntő torna második felvonását. Azaz, a csoportkör és az első torna után 16 együttes maradt talpon.

A lányoknál a Székelyudvarhelyi ISK hazai környezetben lépett pályára, a városi sportcsarnokban egymás után nyerte mérkőzéseit a CSS Caracal, a Zilahi HC és a Kálmándi Kézi Suli ellen, így a Bálint Aliz, Mester Zsolt és András Anett által felkészített csapat százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőkét jutott a döntő tornára, amelyet május végén rendeznek.

Hirdetés

A fiúk, a Székelyudvarhelyi Szejke SK idegenben Medgidián vendégszerepelt. Ők két győzelemmel indítottak, a LPS Vaslui és a Bukaresti Dinamo ellen, így a zárófordulóban a Kopacz István Csongor és Kovács Norbert által felkészített gárda a házigazdák ellen már úgy lépett pályára, hogy mindketten továbbjutottak.

Itt a döntő tornát június elején játsszák.

Még két nagyobb korosztályban az ifi 2-eseknél (U16) mind a lányoknál, mind a fiúknál ott vannak a legjobb 16 között a székelyudvarhelyi együttesek, ők is megtehetik a lépést az országos döntő tornára való kijutáshoz.

Kézilabda, ifi i 3-as elődöntő torna, második szakasz

Lányok, a Székelyudvarhelyi ISK eredményei, gólszerzői:

37–26 (22–11) a CSS Caracallal, Vackán Tamara 6, Kuron Emese, Horváth Jázmin, Dusinszki Dóra, Lázár Nóra és Görgényi Anna 4-4, Pál Ráhel, Bíró Fruzsina, Ivácsony Hanna, Csavar Dóra és Bartalis Beáta 2-2, Jakab Panna 1.

21–19 (10–8) a Zilahi HC-val, Dusinszki Dóra 5, Vackán Tamara és Kuron Emese 4-4, Görgényi Anna 3, Bíró Fruzsina 2, Horváth Jázmin, Lázár Nóra és Tordai Beáta 1-1.

24–23 (10–10) a Kálmándi Kézi Sulival, Dusinszki Dóra 8, Görgényi Anna 4, Vackán Tamara és Lázár Nóra 3-3, Kuron Emese és Jakab Panna 2-2. Bartalis Beáta és Csavar Dóra 1-1. Játszottak még: Vass Kata és András Adrienn (kapusok), Bíró Fruzsina, Kisfaludi Adrienn, Horváth Jázmin, Dénes Petra, Ivácsony Hanna, Ágoston Petra.

Fiúk, a Székelyudvarhelyi Szejke SK eredménye, gólszerzői:

32–30 (11–11) a LPS Vaslui-jal, Vajda Magor 17, Lukács Bálint 7, Osváth Leonárd és Balázsi Benedek 3-3, Baczó Attila 2.

35–34 (19–17) a Bukaresti Dinamóval, Vajda Magor 11, Osváth Leonárd 10, Lukács Bálint 6, Baczó Attila és Szilveszter Mózes 3-3, Balázsi Benedek és Papp Dániel 1-1.

31–34 (19–17) a CSS Medgidiával, Vajda Magor és Lukács Bálint 9-9, Balázsi Bálint és Osváth Leonárd 3-3, Benedek Zente 2, Balázsi Benedek, Fazakas Márton, Tóth Attila, Baczó Attila és Papp Dániel 1-1. Játszottak még: Fancsali Botond, Dakó Hunor és Fikó Attila (kapusok), Szabados Kristóf, Ruparcsics Szabolcs és Benedek Márk.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Több alapember maradt, légiósok sora a marosvásárhelyi kézicsapatnál

Jelentősen átalakította keretét a női kézilabda élvonalba feljutott Marosvásárhelyi VSK. Az újonc együttes az alapemberek megtartása mellett tizenkét új játékost, köztük nyolc légióst szerződtetett.

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Bennmaradt az élvonalban a segesvári kézilabdacsapat

Mindkét mérkőzését megnyerte az osztályozó tornán a Segesvári VSK, ezzel kiharcolta a bennmaradást a férfi kézilabda Bölények Ligájában.

Az osztályozón már meccset kell nyernie a Segesvári VSK-nak

Minden egyes meccsét elbukta a férfi kézilabda Bölények Ligájában újonc segesvári csapat, de az osztályozón megvan a lehetősége arra, hogy bennmaradjon az élvonalban.

Portugál vezetőedzővel vágnak neki az élvonalnak a Marosvásárhelyi VSK kézilabdázói

Portugál vezetőedzőt neveztek ki a női kézilabda Virágok Ligájába feljutott Marosvásárhelyi VSK élére. Joao Florencio eredményes időszakot töltött korábbi klubjainál, az elmúlt szezonban a Nagybányai Minaurt irányította.

Történelmet írt Vidombák, feljutott a Bölények Ligájába

Lezárult a férfi kézilabda másodosztály felsőházi rájátszása. Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Bukaresti Steaua és a Brassó megyei Vidomábki Teutonok jut fel a következő idényre az élvonalba, a Bölények Ligájába.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!