„Hatalmas öröm számunkra, hogy létrejött az egyezség és a városunk adhat otthont egy ilyen szenzációs eseménynek. Bízom benne, hogy minél több szurkoló kilátogat majd a mérkőzésekre, ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy látványos találkozók várnak ránk” – ezzel indította a sajtótájékoztatót Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Jelen volt még Din Constantin, a Román Kézilabda-szövetség elnöke, Carmen Cartaș, a román ifjúsági válogatott és a Sepsi-SIC másodosztályú női kézilabdacsapatának vezetőedzője, valamint Alexia Niță, a román válogatott csapatkapitánya.
Előbbi elmondta, hogy nagyon tetszik neki a város, és biztosra veszi, hogy nem lesz semmilyen probléma a szervezéssel.
„Korábban többször is volt már közös projektünk Sepsiszentgyörggyel, sosem okoztak csalódást és a jövőben is szeretnénk még visszatérni ide. Románián kívül Magyarországról, Spanyolországból és Lengyelországból érkeznek az U18-as nemzeti válogatottak, mind-mind nagyon magas színvonalat képviselnek” – mondta el Din Constantin elnök.
Carmen Cartaș jó eredményre számít, bízik a játékosaiban és úgy gondolja képesek lehetnek bárkit megverni a tornán, ugyanis a lányok rendkívül motiváltak és az edzéseken is maximális erőbedobással dolgoznak. A korosztályos válogatott csapatkapitánya, Alexia Niță nagyon izgatott, viszont szeretnének bizonyítani és megmutatni mit tudnak.
„Több napja itt edzünk és nagyon tetszik a légkör. Megtisztelő, hogy én lehetek a kapitány és megígérhetem, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél jobb eredményeket érjünk el a többi csapat ellen” – mondta el a sajtótájékoztatón Alexia.
A pénteken kezdődő tornára a jegyek 20 lejben kerülnek, amit már meglehet vásárolni a bilete.ro weboldalon, valamint kapható lesz a helyszínen is.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!