Sokszáz kilométerre az otthontól, karnyújtásra az álmoktól: Mihály Hanna útja Székelyudvarhelyről a profi szerződésig

– 2021-ben kerültél Székelyudvarhelyről Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiára. Mennyire volt nehéz gyerekként meghozni ezt a döntést, és mi az a székely virtus, amit magaddal vittél?

– Amikor megkaptam a behívót, a döntés egyértelmű és könnyű volt számomra, de 13 évesen több száz kilométerre élni a családomtól, s beilleszkedni egy teljesen új iskolai és kollégiumi életbe, nem volt egyszerű. A székely virtus számomra az a fajta belső tűz, ami mindig hajt előre és, ami akkor kapcsol be a leginkább, amikor a legnehezebb. Ez egy „csakazértis megcsinálom” mentalitás: ha becsukják az ajtót, bemegyek az ablakon. Ez a szívósság segített túllendülni a honvágyon is.

– Ha visszagondolsz az első napodra, mi a legnagyobb különbség a régi és a mostani Hanna között?

– A legnagyobb különbség a tudatosság. Az első napon még csak egy kislány voltam, aki imádta kergetni a labdát. Ma már egy olyan sportoló vagyok, aki érti a játék taktikai mélységeit, és tudja, hogy a siker nem csak a tehetségen, hanem a komoly, alázatos befektetett munkán múlik. Magabiztosabb lettem, de az alázat ugyanaz maradt.

– Mennyire követik itthon a pályafutásodat? Ki a legnagyobb kritikusod és ki a legnagyobb szurkolód a családban?

– A családomtól kapom a legnagyobb támogatást, ők minden lépésem követik és segítenek, ahol csak tudnak. A legnagyobb támaszom édesanyám, aki akkor is biztat és bátorít, ha épp egy gyengébb periódusomban vagyok. A legfőbb szurkolóm és kritikusom pedig édesapám. Ő mindig pontosan rámutat a hibáimra, a gyenge pontokra és ha megdicsér, akkor biztos lehetek benne, hogy bárki nézte a játékom, szintén elégedett lehet a teljesítményemmel. A szüleimtől kapott egyensúly tart a földön és hajt előre.

„A siker nem csak tehetség kérdése”
Fotó: Lotus Seven

– Mi az, ami a legtöbb erőt adja neked a nehezebb napokon?

– Nehéz távol lenni a szülőföldtől, ezt nem lehet szépíteni. Vannak pillanatok, amikor nagyon hiányzik az otthoni közeg, de egyetlen percre sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam. Pontosan tudom, miért jöttem ide, és mi a célom. Az otthonról kapott értékrend, tartás és szeretet ad erőt a nehezebb napokon, és ez emlékeztet arra, hogy bár messze vagyok, az utamnak értelme van.

Vizualizáció és önfegyelem: így lett a hónap akadémistája

– Márciusban aláírtad első profi szerződésedet a NEKA-val. Mi a következő konkrét célod: stabil NB I-es tagság, a válogatottbeli meghívó, vagy esetleg egy külföldi bajnokság?

– Hatalmas büszkeség, hogy itt, a NEKA-n írhattam alá az első profi szerződésemet. Jelenleg a legfontosabb célom a stabil és kiegyensúlyozott teljesítmény az NB I-ben, hogy bebizonyítsam, hosszú távon is helyem van a felnőttek között. Természetesen a válogatottság minden sportoló álma, így ez nekem is ott van a célkeresztben.

– Mi az a legfontosabb lecke vagy érték, amit az itt eltöltött évek alatt tanultál meg, és ma már a védjegyednek számít?

– Az önfegyelem és a profi szemléletmód. A NEKA-n megtanultam, hogy a teljesítmény nem a kezdő sípszóval indul, hanem az étkezésnél, a pihenésnél, a regenerációnál, illetve az edzésen befektetett munkánál. A védjegyem talán az a fajta fegyelmezettség lett, amivel az edzéseket végzem és a rám bízott feladatokat végrehajtom, legyen szó a játék bármely eleméről.

Fotó: Lotus Seven

– Edződ, Bakó Botond egy nyilatkozatban kiemelte a küzdőszellemedet. Ez egy otthonról hozott, székelyes makacsság, vagy az akadémiai évek alatt alakult ki benned ez a mentalitás?

– Szerintem ez egy szerencsés találkozás. Az alapokat, azt a bizonyos székely makacsságot otthonról is hoztam, de az évek alatt az edzők és az akadémiai képzés csiszolta ki ezt igazi küzdőszellemmé. Megtanultam, hogyan ne csak „fejjel menjek a falnak”, hanem okosan, taktikusan küzdjek minden labdáért.

– Miben érzed magad a legmagabiztosabbnak, és melyik az a technikai elem, amin a legtöbbet dolgozol mostanában?

– Támadásban a gyorsaságomban és a lerohanások befejezésében bízom leginkább, míg védekezésben a zavaró, illetve kettes védőben folytatott tevékenységemet érzem az erősségemnek. Szeretek aktívan részt venni a védekezésben, és nem csak a szélen várni az eseményeket. Amin viszont rengeteget dolgozunk mostanában, az a lövőrepertoárom színesítése: hogy ne csak egyfajta szögből vagy technikával tudjak gólt lőni, hanem képes legyek az utolsó pillanatban is módosítani a lövést a kapus mozgásához képest.

– Januárban a hónap női akadémistájának választottak. Szerinted mi volt az a plusz teljesítmény, amivel ezt az elismerést kiérdemelted?

– Nagy megtiszteltetés volt számomra ez az elismerés. Úgy gondolom, hogy ebben az időszakban sikerült egy stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanom, mind edzéseken, mind mérkőzéseken egyaránt. Emellett igyekeztem tudatosan dolgozni a fejlődésemen, és végig olyan hozzáállást képviselni, ami a csapat érdekeit helyezi előtérbe. Valószínűleg ezek együtt járultak hozzá ehhez a díjhoz.

Szeretné, ha büszkék lennének rá a székelyudvarhelyiek

– Hogyan kezeled a nyomást? Van valamilyen mentális rituáléd a meccsek előtt, ami segít stabilizálni a teljesítményedet?

– A tudatos vizualizációban hiszek: a meccs előtt magam elé képzelem a játékot, és levetítek magamban minden egyes helyzetet, amibe kerülhetek. Mire kifutok a pályára, már olyan érzésem van, mintha ezek „megtörténtek” volna velem, ez pedig hatalmas magabiztosságot ad. Emellett a hitem is fontos pillér: imádkozni szoktam a mérkőzések előtt, mert hiszem, hogy fentről egy segítő erő támogat engem a pályán.

– Van olyan példaképed – akár magyarországi, akár nemzetközi szinten –, akinek a stílusa vagy az útja motivál téged a szélső poszton?

– Szeretem figyelni a nemzetközi elit szélsőit, de igazán azok az utak motiválnak, amik hasonlóak az enyémhez: akik kisvárosból, kemény munkával jutottak el a csúcsra. Olyan játékosokat keresek példaképnek, akik alázatosak, és akik nemcsak a befejezésnél technikásak, de a védekezésben is segíteni tudják a csapatot.

Célkeresztben a válogatottság: Hanna megállíthatatlanul fejlődik
Fotó: Lotus Seven

– A szélső poszt sokszor a türelemről is szól. Sokszor percekig nem kerülsz helyzetbe, aztán egyetlen zicceren múlhat a meccs. Hogyan tanultad meg fenntartani a koncentrációt ilyenkor?

– Igen, a szélső poszt valóban nagyfokú mentális koncentrációt igényel. Fontos a türelem és a mentális stabilitás, hiszen gyakran kevés lehetőség adódik, viszont ezeknek nagyon magas a jelentősége. A célom, hogy amikor helyzetbe kerülök, azt a lehető leghatékonyabban fejezzem be.

– Hol látod magad 3-5 év múlva? Mi az a cél, ami minden reggel motivál, amikor leérsz az edzőterembe?

– Egy meghatározó NB I-es csapat alapembereként látom magam, aki már kopogtat a válogatott kapuján. Minden reggel az motivál, hogy fejlődjek, hogy jobb legyek, mint tegnap voltam, s valódi profi sportoló váljon belőlem, akire büszkék lehetnek otthon, Székelyudvarhelyen is.