Hétvégén rendezték a férfi kézilabda A osztály 14. fordulóját. Ez egyben az utolsó is volt az A csoport mezőnyének. A zárómeccsen a VSK Székelyudvarhely a Resicabányai CSM-t könnyedén győzte le saját közönsége előtt, ezzel pedig eldőlt, hogy csoportelsőként végzett.
Az A csoportból a székelyföldiek mellett a Resicabányai CSM, a Fogarasi VSK és a Nagyváradi VSK jutott a rájátszás felsőházába.
Az A osztály másik csoportjában, a B-ben – itt nem nyolc, hanem hét klub nézett farkasszemet egymással – a CSM Alexandria igencsak meggyőző teljesítménnyel lett első, csupán egy döntetlent jegyzett, a további tizenegy találkozóját behúzta. A második a CS Medgidia, a harmadik a Vidombáki CSO, míg a negyedik a Galaci CSU lett.
A szakszövetség versenykiírása szerint a két csoport négy-négy gárdája, a nyolc együttes a feljutásért játszik még egy bajnokságot, azaz egy oda-visszavágót a felsőházi rájátszásban.
A tizennégy játéknapot követően pedig az első két helyezett egyenes ágon szintet lép, a Bölények Ligájában folytathatja.
Meglehet, hogy csonka lesz a play-off, ugyanis a Galaci CSU jelezte, nem kíván részt venni a felsőház küzdelmeiben.
A szakszövetség versenybizottságának döntenie kell, hogy ebben az esetben hét, vagy hat klubbal szervezi-e meg a pontvadászat ezen szakaszát.
Az A osztály mezőnye téli szünetre megy, a megmérettetés jövő év februárjától folytatódik.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!