Ahogy várható volt, csak a mérkőzés elején volt szorosabb az állás, a 10. perctől fokozatosan növelte a tempót a VSK, egyre jobban ellépett házigazdájától, a szünetben már kilenc góllal vezetett.
A második félidőben volt két számjegyű is a különbség a két csapat között, az udvarhelyiek simán megőrizték előnyüket a mérkőzés végéig.
Könnyed győzelmet aratott tehát a VSK Székelyudvarhely, így egy újabb lépést tett, hogy bejusson a rájátszás felsőházába. Ehhez a csoportkör utolsó fordulójában hazai pályán legyőzze a Kolozsvári U fiókcsapatát.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!