Habár hamar háromgólos előnyre tett szert a Szejke SK, az első félidőre inkább a szoros játék volt a jellemző. A temesvári fiókcsapat gyorsan lefaragta a hátrányát és 15 perc után már vezetett. Innen egymás találatára válaszoltak a felek, a játékrész hajrája pedig a Polinak sikerült jobban, 13–11-es vezetésnél mehetett pihenni.
A szünet jókor jött a Szejke számára, a fejekben hamar rendet teremtettek és egy nagyszerű sorozattal folytatták a második félidőben: 13 percig nem kaptak gólt, ezidő alatt pedig kilencszer találtak be a temesvári kapuba.
Innen már nem tudott visszakapaszkodni a CSU Poli, az udvarhelyi csapat vezetett tízzel is, végül kilenc góllal, 31–22-re győzött.
Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a tordai buboréktornát a Szejke SK, a nyitófordulóban pénteken a Tordai Potaissa II-t verte 31–27-re, majd szombaton 26–24-re kikapott a Kolozsvári U-tól.
A bajnokság februárban folytatódik, a Szejke SK a második helyen tölti a téli szünetet.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!