Hirdetés

Nem volt kérdéses, néggyel nyert a Szejke SK

A második félidőben mutatott magabiztos játéknak köszönhető a sima győzelem
Fotó: kezilabda.ro

2020. november 20., 23:01

Kilenc hónapnyi szünet után játszott ismét tétmérkőzést a férfi kézilabda másodosztályban Székelyudvarhelyi Szejke SK, és ott folytatta, ahol márciusban abbahagyta: győzelemmel.

2020. november 20., 23:01

Az új szezonban a másodosztály C csoportjába kapott besorolást az udvarhelyi együttes, az első torna nyitófordulójában pedig épp a házigazda Tordai Potaissa II.-vel csapott össze a Kolozs megyei városban található Gheorghe Barițiu sportcsarnokban.

Hirdetés

Szorosan kezdődött a péntek esti mérkőzés, az elején a Szejkénél volt az előny, majd a hazaiak fordítottak. A tordaiakat a 19. percben érte utol a Sipos Lóránt által irányított udvarhelyi együttes, a vezetést is megszerezte, azonban a szünetre 15–15-ös állásnál mentek a felek.

Térfélcserét követően már a tapasztaltabb Szejke diktálta az iramot, hamar kényelmes, négygólos előnyre tett szert (38. perc 17–21), ezt pedig a találkozó végéig magabiztosan meg is tartotta. Habár a Potaissa II. próbálkozott hátránya lefaragásán, két gólnál közelebb nem tudott férkőzni.

A Szejke 31–27-re nyerte a találkozót és készülhet a következő mérkőzésére, amit szombaton délután fél öttől rendeznek, az ellenfél a Kolozsvári Universitatea lesz.

Az első fordulóból további két meccset játszottak le a nap folyamán, a Segesvári VSK 29–27-re legyőzte a Kolozsvári Universitateát, a Nagyváradi VSK pedig 28–25-ös győzelmet aratott a Temesvári Poli CSU fiókcsapata ellen. A Nagybányai Minaur Akadémia nem jelent meg a turnén, így a meccseit elveszíti 10-0-ra, az első fordulóban a Temesvári Olimpiai Központtal kellett volna játsszon.

Férfi kézilabda másodosztály, C csoport, 1. forduló
Tordai Potaissa II.–Székelyudvarhelyi Szejke SK 27–31 (15–15)
Hétméteresek: 4/4, illetve 2/2;
Kiállítások: 2, illetve 8 perc.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!