Hétközi fordulót rendeztek a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában. A hatodik játéknapon a VSK Székelyudvarhely szerdán délután a városi sportcsarnokban a CS Medgidiát fogadta.
A két együttes a tavaszi idény bajnoki rajtja előtt a Román Kupában nézett farkasszemet, kiélezett mérkőzésen a dobrudzsaiak otthon hetesekkel ütötték ki a Sipos Lóránt által irányított gárdát. Volt tehát amiért visszavágniuk a székelyföldieknek.
Jó iramban kezdődött az összecsapás, a házigazdák nem csak arra törekedtek, hogy eredményesek legyenek, hanem a mintegy 700 nézőt is ki akarták szolgálni, két ízben is kínaiból lőtték a gólt.
A vendégek jól tartották magukat a 20. percig, folyamatosan ott voltak a listavezető nyakán. A VSK Székelyudvarhely néggyel tudott elhúzni a pihenő előtti periódusban (15–11), ebből faragott a vendégcsapat a szünetig.
Bár udvarhelyi találattal indult a második felvonás, az ellenlábas gyorsan válaszolt erre, pár pillanatra átvette a vezetést (20–21). Újból szoros lett a csata, igaz, ehhez kellett az, hogy a VSK mind védekezésben, mind támadásban sokat hibázzon.
Hol az egyik, hol a másik vezetett egy-egy góllal.
Erről az udvarhelyieknek sikerült elmozdulniuk, Couveiro távoli bombáival nem igazán tudott mit kezdeni a hálóőr. 31–29 után is visszakapaszkodott a Medgidia, az utolsó öt percet egyenlő állásból indították.
A házigazdák gólfelelősének, Putnokynak nem remegett meg a keze, Varó hetest védett, Katona pedig lezárta a meccset.
Alaposan megdolgozott a győzelemért a VSK Székelyudvarhely, megtartotta idénybeli vertlenségét hazai környezetben, egyben maradt százszázalékos, maximális pontszámmal vezeti a tabellát, robog a feljutás felé.
Jön egy kisebb pihenő a mezőny számára, több mint két hét múlva folytatódik a bajnokság.
2024. 03. 06. 17:00 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | CSM Alexandria CSM Alexandria | 26-30 |
2024. 03. 06. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | CS Medgidia Medgidia | 34-31 |
2024. 03. 09. 17:00 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 33-33 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 5 | 5 | 0 | 0 | 181-148 | 15 |
2 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 5 | 3 | 0 | 2 | 158-146 | 9 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 5 | 3 | 0 | 2 | 136-147 | 9 |
4 | CS Medgidia Medgidia | 5 | 2 | 0 | 3 | 142-141 | 6 |
5 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 4 | 2 | 0 | 2 | 111-128 | 6 |
6 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 5 | 1 | 0 | 4 | 148-154 | 3 |
7 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 5 | 1 | 0 | 4 | 145-157 | 3 |
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!