Kedden és szerdán két felkészülési jellegű mérkőzést játszik a VSK Székelyudvarhely. Az első találkozó egyben az új, élvonalbeli csapat bemutatója lesz: először láthatjuk játék közben a gárda új igazolásait. A klub erre az alkalomra az északmacedón HC Szkopjét hívta meg.
A dolog érdekessége, hogy az ellenfél kispadján az egykori Székelyudvarhelyi KC irányítója, csapatkapitánya, Goran Kuzmanoszki ül majd.
Ő trénerként előbb két évet szülővárosa, a HC Prilep csapatánál húzott le, ezt követően fogadta el a HC Szkopje ajánlatát. Nagyrészt fiatal (17–22 éves) kézilabdázókból áll a keretük, másodedzőjük a Győri ETO-nál is játszó Anja Althaus. Céljuk megegyezik az udvarhelyiekével, ez pedig az élvonalban maradás.
„Két település neve örökre bevésődött a szívembe: az egyik Prilep, ahol születtem és felnőttem, a másik pedig Székelyudvarhely, ahol kézilabdázóként a legjobb éveimet töltöttem. Sok szép emlékem kötődik a városhoz, az emberekhez, így alig várom, hogy újból ott lehessek. Csodálatos az, hogy négy év múlva térhetek vissza, ezúttal mint edző, a csapatom pedig azzal a gárdával játszik két meccset, amely most újból az élvonalba készül.
– nyilatkozta a VSK Udvarhely közösségi oldalán közzétett cikkben Goran Kuzmanoszki.
A székelyföldiek az elmúlt hétvégén Vaslui-on vettek részt egy négycsapatos felkészülési tornán. Előbb a szintén élvonalbeli házigazdával, a CSM-mel játszottak, 32–25-re nyert az ellenfél, majd a kisdöntőben a másodosztályos Vidombáki Sportinggal szemben 25–22-re nyert a Sipos Lóránt által irányított gárda.
Az észak-mecedónok elleni párharcokat kedden 18.30-tól és szerdán 17.30-tól rendezik. Mindkét összecsapásra díjtalan a belépés.
Ettől a héttől a sportbarátok beszerezhetik a következő idényre szóló VSK-bérleteket. A klubvezetés három típusú szezonbelépőt kínál: támogatóit (500 lej), szurkolóit (250 lej), illetve diák- vagy nyugdíjasbérletet (150 lej). A bérlet a VSK Székelyudvarhely összes hazai rendezésű találkozójára, mind az élvonalbeli gárda, mind a másodosztályos fiókcsapat meccseire érvényes, hellyel ellátott. Az érdeklődők a klub székhelyén (Székelyudvarhely, Vásártér 12. szám, a Junior épület emelete) munkanapokon 9–17 óra között szerezhetik be.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!