A Palatka Barna és Kopacz Csongor által irányított együttes az első perctől vezetett a fiatal játékosokból álló segesvári olimpiai központ csapata ellen. Az első félidőben még szorosabban alakult az állás, a VSK azonban rendre három-négy góllal előnyben volt, a szünetben 13–16 állt az eredményjelzőn.
A második játékrészben fokozatosan növelte a különbséget a székelyudvarhelyi gárda, amelynek edzői ezúttal az ifjúsági korosztályú játékosoknak is több lehetőséget adtak. A fiatalok éltek a bizalommal, a VSK végül tízgólos különbséggel húzta be a mérkőzést.
A székelyföldi együttes hat forduló után a negyedik győzelmét jegyezte a bajnokságban, és átmenetileg átvette a vezetést a csoportban.
Segesvári CNE–VSK Székelyudvarhely 21–31 (13–16).
A vendégek gólszerzői: Tornai Balázs 8, Putnoky Szabolcs 4, Csog József, Tălmaciu Alexandru és Máthé Lóránd 3-3, Szabó Zoltán, Péter Botond és Csibi Hunor 2-2, Kerekes Bence, Józsa Csaba, Mihály Zsolt és Menyhárt Barna 1-1.
Kiállítások: 6–8 perc.
Hetesek: 4/7, illetve 3/3.
A csoport állása a szakszövetség oldalán ezen a linken érhető el.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!