Pálinger az M1 aktuális csatornának elmondta: nagyon furcsa, hogy a vb-n olyan csoportot hoztak össze, amelyben csak európai együttesek szerepelnek majd.
„Ez azért nem megszokott dolog, de ha azt nézzük, hogy a mi válogatottunk a legjobb nyolc közé szeretne kerülni, akkor nekünk most nem is az a legfontosabb, hogy kik a csoportellenfeleink. Onnan ugyanis mindenképpen tovább kell menni, és már most a középdöntős ellenfelekkel is kell foglalkozni.
A csoportellenfelekkel kapcsolatban kiemelte: az erőviszonyok ismeretében a magyar és a német csapat előrébb helyezkedik el riválisaiknál, amivel nem áll szándékában lebecsülni a cseheket és a szlovákokat. Legfőképpen azért nem, mert az európai női kézilabdában már nincsenek előre lefutott mérkőzések, könnyedén hozott győzelmek, és a legutóbbi világversenyeken rendre akadtak meglepetéscsapatok is. Majd utalt éppen a magyarok egyik csoportellenfelére, a csehekre, valamint a horvátokra.
- nyilatkozta Pálinger.
A válogatottat irányító Elek Gábor megbízatása szövetségi kapitányként az olimpia végéig szólt, ezzel kapcsolatban Pálinger elmondta: az ilyenkor szokásos menetrend szerint az elnökség összeül és értékeli a válogatott teljesítményét, valamint a szövetségi kapitány munkáját, illetve meghallgatják a beszámolót, majd meghozzák a megfelelő döntést.
- hangsúlyozta a sportvezető.
A magyar női válogatott pótselejtezőn harcolta ki az olimpiai részvételt, Tokióban végül - két győzelemmel és négy vereséggel - a hetedik helyen zárta a tornát.
A vb-n, amelyet december 2. és 19. Spanyolországban rendeznek, először szerepel majd 32 csapat.
A tornán mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol négy darab hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!