Hirdetés

Vereség a franciáktól, az ötödik helyért játszhat a magyar válogatott

Bánhidiék az ötödik helyért játszhatnak majd pénteken
Fotó: MTI/Cz

A magyar férfi kézilabda-válogatott az ötödik helyért játszhat az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel szerdán 35–32-re kikapott az ötkarikás címvédő Franciaországtól a középdöntő utolsó fordulójában Kölnben.

MTI
2024. január 24., 20:57

A csapat motiváltan és jól kezdte a mérkőzést, 4–1-re ellépett, hiszen matematikai esélye még volt az elődöntőbe jutásra. Az olimpiai bajnok szinte minden magyar hibát góllal büntetett, a 11. percben már vezetett. José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány a belső posztokon és a kapuban cserélt, majd időt kért, mert a franciák rendkívül hatékony védekezésükre alapozva lerohanásgólokat lőttek, és nyolc perc alatt 9–2-es sorozatot produkáltak.

Az első félidő végén megtalálták az összhangot védekezésben Sipos Adriánék, sokkal hatékonyabbá vált a játékuk, egy 4–0-s sorozattal felzárkóztak, így a szünetben 20–18-as hátrányban voltak.

Hirdetés

Több mint 11 percig nem kapott gólt a válogatott, amely a második félidő elején egyenlített, ám ezután ismét jöttek a hibák – labdaeladások, kihagyott büntetők –, és Andó Arián védései ellenére 26–23-ra elléptek a franciák. Az olimpiai bajnok végig komolyan vette a meccset – nem úgy, mint az ugyancsak biztos elődöntős Dánia és Svédország csütörtökön –, és végül gond nélkül győzött három találattal.

•  Fotó: MTI/Cz Galéria

Fotó: MTI/Cz

Bartucz László egy, Andó Arián hét védéssel zárt. A túloldalon a Telekom Veszprém francia játékosai közül az irányító Nedim Remili hét, a beálló Ludovic Fabregas, a balszélső Hugo Descat és az irányító Kentin Mahé három-három gólt szerzett. Charles Bolzinger négy, Remi Desbonnet öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat negyvenedik egymás elleni mérkőzésén 18 magyar győzelem és három döntetlen mellett 19. alkalommal nyertek a franciák.

A magyar vereség egyben azt is jelenti, hogy a házigazda németek a csoport második helyén végeznek és a pénteki elődöntőben a világbajnok dánokkal találkoznak.

A müncheni csoportkörből százszázalékos teljesítménnyel továbbjutott magyarok – akiknek a célkitűzése a legjobb tíz közé jutás volt – a középdöntős csoportjuk harmadik helyén végeztek, és

pénteken 16.30-tól az ötödik helyért játszanak Szlovéniával. Győzelmük esetén megjavítják eddigi legjobb kontinensbajnoki eredményüket, az 1998-as hatodik helyezést.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, 4. (utolsó) forduló, I. csoport:
Franciaország–Magyarország 35–32 (20–18)
Magyarország: Bartucz – Bóka 1, Szita 1, Bánhidi 5, Lékai 3, Ancsin 4, Imre 3, cserék: Sipos, Rosta 5, Fazekas 4, Bodó 3, Andó, Ligetvári, Ilic 1, Hanusz 2.

Korábban: Izland–Ausztria 26–24 (14–8)
később: Németország–Horvátország

A további program (Köln)

pénteken:
az 5. helyért: 16.30-tól Magyarország–Szlovénia 15.30
elődöntő: 18.45-től Svédország–Franciaország, 21.30-tól Dánia–Németország

vasárnap:
16 órától a 3. helyért 15.00
18.45-től döntő

Az Európa-bajnokság győztese – illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat – kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, amelyen a magyar csapat már korábban biztosította a helyét.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!