Hirdetés

Továbbra is bizonytalan, hol játszanak a magyarok és a románok

Két hét múlva kezdődik a női kézilabda Európa-bajnokság
Fotó: IHF

MTI
2020. november 21., 21:06

Továbbra is bizonytalan, hogy Herning mellett melyik dán városban rendezik december 3–20. között a női kézilabda Európa-bajnokságot, és a magyar, illetve a román válogatottnak hol kell játszania a csoportmérkőzéseit.

MTI
2020. november 21., 21:06

Per Bertelsen, a dán szövetség (DHF) elnöke szombaton az Ekstra Bladet című napilapnak úgy nyilatkozott, Herningben és Koldingban mindent megszerveztek, olyan koronavírus-protokollt állítottak össze, ami szigorúbb, mint a dániai előírások, a módosított költségvetéssel is elkészültek, mindezek ellenére továbbra sem kapták meg a kormány felügyelete alá tartozó koronavírus-bizottság jóváhagyását.

Hirdetés

„A kormány álláspontja az, hogy mindent megteszünk a megoldás megtalálásáért. Folytatjuk a párbeszédet a DHF-fel és az egészségügyi hatóságokkal” – reagált Joy Mogensen kulturális miniszter. Hozzátette, egészségügyi szempontból minden körülménynek megbízhatónak kell lennie.

A társrendező norvégok a koronavírus-járvány miatt hétfőn bejelentették visszalépésüket.

Kapcsolódó

A dánok már korábban jelezték, hogy önállóan is otthont adnának a tornának. Bertelsen keddre ígérte, hogy bejelentik, Herning mellett Kolding ad otthont a meccseknek, majd ezt a határidőt előbb csütörtökre, majd péntekre módosította.

A magyar és a román válogatott Trondheimben szerepelt volna a csoportkörben.

Bertelsen szombaton teljesen groteszknek nevezte a jelenlegi helyzetet, és hangsúlyozta, ha nem kapják meg az illetékes politikai vezetők jóváhagyását, nem várhatnak a végtelenségig, „egyszer be kell dobnunk a törülközőt”, hiszen kevesebb, mint két hét van hátra a rajtig.

Kapcsolódó

Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának. A világjárvány miatt korábban a norvégiai Stavanger és Oslo, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül.

A magyar női válogatott idén még egyetlen mérkőzést sem játszott. A tervek szerint a nemzeti csapat az Európa-bajnokság előtt Svédországgal találkozik két felkészülési meccsen a Göteborgtól északra fekvő Trollhättanban, jövő szombaton és vasárnap.

Női kézilabda Európa-bajnokság (december 3–20.)
A csoport (Herning): Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B csoport (Herning): Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C csoport (?): Hollandia, Magyarország, Szerbia, Horvátország
D csoport (?): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
A csoportok első 3–3 helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései
December 4., 19.15: Magyarország–Horvátország
December 6., 17 óra: Magyarország–Szerbia
December 8., 21.30: Hollandia–Magyarország

A román válogatott csoportmérkőzései
December 3., 19 óra: Románia–Németország
December 5., 17 óra: Lengyelország–Románia
December 7., 21.30: Románia–Norvégia
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!