A norvég miniszterelnök, Erna Solberg nem támogatta országa számára a december 3-án kezdődő női kézilabda-Európa-bajnokság társrendezését, de nem is tiltotta meg azt. A Norvég Kézilabda-szövetség hétfői ülésén azt a döntést hozta, hogy az ország visszalép a társrendezői szerepkörtől – írja a Nemzeti Sport.
A közlemény szerint a dán és az európai szövetséggel együtt dolgoznak a kialakult helyzet megoldásán, a cél pedig az, hogy Dánia egyedül megrendezhesse a tornát. Vasárnapi dán sajtóhírek szerint jó esély van rá, hogy a trondheimi csoportot Koldingban rendezik meg.
A magyar és a román válogatott is Trondheimben játszotta volna le a csoportmérkőzéseit, ám így minden bizonnyal Dániában szerepelnek majd.
A jelenlegi norvég egészségügyi szabályok szerint ha egy csapat, vagy válogatott bármely játékosa pozitív koronavírustesztet produkál, akkor a teljes keret legalább 10 napig karanténba kerül. Erre példa a norvég labdarúgó-válogatott, amelynek elmaradt a vasárnapi, Románia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzése, mert az egyik játékosnak pozitív lett a tesztje, így mindenki karanténba vonult. Éppen ezen a szigorú szabályozások miatt kezdett el dolgozni egy alternatív megoldáson a két társrendező, valamint az EHF.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!