A társházigazda norvégok hétfőn a koronavírus-járványra és a szigorú helyi intézkedésekre hivatkozva visszaléptek a rendezéstől, a magyar és a román válogatott is éppen Trondheimben szerepelt volna a csoportkörben.
Az európai szövetség hétfőn még azt ígérte, hogy kedden közli a részleteket a 16 nap múlva rajtoló torna módosításait illetően, de az egyedül maradt házigazda dánokkal folytatott egyeztetések után kedden a honlapján azt írta: várhatóan csak a hét végén derül ki, mi lesz a pontos menetrend.
A viadalra december 3. és 20. között kerül sor. A tervek szerint a dániai Herningben és a norvégiai Trondheimben rendezték volna a mérkőzéseket – a pandémia miatt korábban a norvégiai Stavanger és Oslo, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül –, s a szervezőknek most azt kell megoldaniuk, hogyan tudják az összes Eb-meccset Dániában lebonyolítani. Hétfői dán sajtóhírek szerint az új helyszín Kolding lesz.
Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának.
A magyar női válogatottnak idén még egyetlen meccse sem volt. A tervek szerint a nemzeti csapat az Eb előtt Svédországgal találkozik két felkészülési találkozón a Göteborgtól északra fekvő Trollhättanban, jövő szombaton és vasárnap.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!