Elhibázott támadásokkal kezdett a válogatott – amely ezúttal is rendre a belső posztokon próbálkozott –, ezt kihasználva az észak-afrikaiak négy perc alatt 4–0-ra elléptek. A némileg javuló védekezés ellenére sem sikerült csökkenteni a különbséget, mert nem változott a támadásban elkövetett hibák száma.
A szakmai stáb előbb cserékkel, majd időkéréssel próbálkozott, de a magyar együttesnek az első félidőben csupán felvillanásai akadtak, ezért a szünetben 17–11-es hátrányban volt.
A meccs kétharmadánál az egyiptomiak nyolc, a magyarok viszont már 16 rontott lövésnél tartottak, ez alapjaiban határozta meg a különbséget a csapatok között. Csakhamar 3–0-s sorozatot produkált a magyar együttes, ám az ellenfél egy időkérés után szintén hárommal válaszolt, ráadásul Bóka Bendegúz térdsérülés miatt kivált a játékból.
A folytatásban is hullámzott a mérkőzés, ugyanis egy 5–1-es magyar gólsorozat következett (26–24), ám hat perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt a hetedik hely kérdése, akkor ugyanis Egyiptom 28–24-es előnyben volt.
A rendes játékidőből hátralévő percekben azonban az észak-afrikaiak nem találtak be,
a rendkívül összeszedetté vált magyar válogatott viszont négyszer is, így hosszabbításra volt szükség.
A magyarok a ráadás harmadik percében vezettek először az egész meccsen, ami hetven percnél is tovább tartott, az első hosszabbítás után ugyanis 31–31 volt az állás. A második ráadás utolsó fél percében megint az egyenlítésért kellett támadnia a magyar együttesnek, de egy eladott labda miatt ezúttal már nem járt sikerrel a csapat.
Székely Márton 13 védéssel zárt, ahogyan a túloldalon Karim Hendavi is, Mohamed Ali pedig hét lövést hárított. Az egyiptomiak legeredményesebb játékosa Ali Zein volt 12 találattal.
A két csapat 18. egymás elleni mérkőzésén 15 magyar siker mellett – a rendes játékidőben – ez volt a harmadik döntetlen.
A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás volt a céljuk – a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A szerdai negyeddöntőben 17 góllal kikaptak a címvédő Dániától, pénteken pedig Norvégiával szemben veszítettek nyolc találattal.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!